Generációk együtt a SzaFi Rózsakertben Nyírgyulajon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Vidám, közösségi élményekben gazdag napra ébredtek július 25-én Nyírgyulajban a helyi nyugdíjas klub tagjai és a gyerekek. A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága által indított program keretén belül megtartott második közösségfejlesztő napon a generációk közötti kapcsolat mélyítésén és hagyományápoláson volt a fő hangsúly.

A helyi nyugdíjas klub tagjai, izgatottan készültek a gyerekekkel közösen eltöltött napra. A játékos foglalkozások mellett a pótnagyik megtanították a gyerekeknek a túrósbéles készítés fortélyait. Amíg a tészták pihentek, addig a „gyerekek a nyugdíjasok ellen” népdalverseny vette kezdetét. A kemencében sült béles elfogyasztása után a Rózsakert sétányát alakították ki a lelkes és kreatív fiatalok. A Tanodás gyerekek elképzelése szerint, térkőből készült sétány került lerakásra, valamint a Rózsakert közepén a településen élő lelkes apukák által készített raklapasztal és padok kerültek elhelyezésre. A gyerekek és nyugdíjasok közösen varrták a padokra a huzatot.

A Nyugdíjas Klub tagjai és a Tanodás fiatalok nyitottak a másik korosztály felé. Az első és második programokon keresztül újabb információkhoz jutottak a településükről, kommunikációjukat egymáshoz igazították, saját képességeiket aktivizálták a másik korcsoport szolgálatában. Felmerült a régi tájház újranyitása és más település közösségeivel való kapcsolatfelvétel. A közös tevékenységeknek köszönhetően a nyugdíjasok és fiatalok közelebb kerültek egymáshoz, erősödött közöttük az empátia és a tolerancia. Az egymás felé tanúsított pozitív érzések, a közös sütés és éneklés során jelentős hatást gyakoroltak a csoportteljesítményre is.

A feladatvégzésben egymás iránt elkötelezettebbekké váltak. A fiatalok számára az idősek körében meglévő csoportmérce olyan közeget biztosított, mely növelte alkalmazkodó képességüket és elfogadó magatartásukat az idős korosztály felé.

Ezzel a közös projekttel létrejött egy értékes közösség, a családon belüli és nyírgyulaji értékek felfedezése, a hagyományok, a múlt tisztelete, a család összetartó erejének a megmutatása, a szülők és a gyerekek sikerélményhez juttatása, miközben folyamatosan felfedezték, megismerték lakóhelyük értékeit. Fontos, hogy az együttlét, közös program nemcsak az eddigi és soron következő közösségi alkalmakra, hanem több évre irányul.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.