Gazdaság-Kultúra-Innováció

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

Palócfölde kincse elnevezéssel közösségépítő projekt indul 2019. szeptember 19-én, a Heves megyei Gyöngyöspatán. A projekt által új értékek (mintakincs, alkotók, értékes tárgyi emlékek) kerülnek előtérbe, amelyek erősíthetik az adott település helyi identitását. A meghívott szakemberek által a közösség új ismereteket szerez saját településének néprajzi örökségéről. Az öt alkalom során a helyiek bevonásával közösségi alapú értékfeltáró munka valósul meg, és ez a folyamat, valamint az értékőrzés-átörökítés várhatóan tovább folytatódik.
Az új közösség a Gyöngyöspata környékén található települések számára is jó példával és hasznos tapasztalatokkal szolgál. A projekt az értékközpontú szemléletmódot erősíti, továbbá annak a lehetőségét készíti elő, hogy a palóc motívumkincs népszerűsítésére épülő kézművesség nagyobb jelentőséget kapjon. Közvetett cél, hogy a településen formálódó közösség a projekt által képessé váljon arra, hogy a jövőben kulturális alapú gazdaságfejlesztési folyamatként tekintsen a munkanélküliséget is csökkentő tevékenységre.

Dr. Kelemen Éva

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.