Gasztrofesztivál Győrváron

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Az eddig öt alkalommal Szarvaskenden megtartott böllérversenynek ezúttal Győrvár adott otthont. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága megyei értékasztalt rendezett be. A tavaszias időnek köszönhetően több ezren vettek részt február 16-án Vas megye legnagyobb télbúcsúztató gasztronómiai rendezvényén.

Mivel a fesztivál a korábbi helyszínt kinőtte, ezért a Vasi Hegyháton fekvő Győrvár község lett a házigazda.

A meghirdetett böllérversenyre 24 csapat nevezett, akik reggel 6 órakor felelevenítették a hagyományos falusi disznóölés szokását, majd a friss alapanyagból különféle ízletes „disznóságokat” készítettek. Vas megyéből az Őrségből, a Hegyhátról, a Kemenesaljáról és Szombathelyről érkeztek csapatok, de a határon túlról (Felvidék, Hunyad megye) is voltak résztvevők. A nagyszámú vendégsereg így a hagyományos ízek mellett különlegességeket is kóstolhatott.

A hivatalos megnyitóra délben került sor. V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy lassan kiveszik a disznóölés szokása, ezért az ilyen rendezvények a hagyományok élővé tételében segítenek. E törekvés jegyében a fesztiválon több hungarikum, kiemelkedő nemzeti érték is megjelent: bemutatót tartottak a solymászok, felvonultak a telet elűző mohácsi busók, sőt hövelyi csipkeverést is láthatták a látogatók.

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei munkatársai az érdeklődőknek bemutatták a Művelődési Intézet tevékenységét, a Vas megyei értékeket, valamint az ezekről készített kiadványokat. Kerekes Ferenc, a Vas Megyei Értéktár Bizottság alelnöke is népszerűsítette a megyei értékeket a pavilonnál.

A böllérversenyen végül Hunyad megye csapata bizonyult a legjobbnak. Az elkészült finomságok nagy része a Karitász jóvoltából Vas megyei nagycsaládokhoz került, a pénzbeli adományokat pedig egy beteg kisfiú gyógyulására ajánlották fel a szervezők.

Kapcsolódó cikk: Télbúcsúztató Szarvaskenden (2018)

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.