Gasztrobuszból kínált vasi ételkülönlegességek
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságAz Őrségbe minden magyar hazatér, hogy az ősi értékek élő gyökereibe kapaszkodva megerősödjön benne hazaszeretete. Így van ez az Őrségből a nagyvilágba elinduló ifjakkal is, akiknek jelképes tarisznyájába édesanyjuk tökmagvirágos pogácsát rejt, s az utolsó tökmag elfogyasztása után szívük hazahúzza őket. A megszerzett tapasztalatot, tudást aztán az őrségi ember szorgalmával szülőfalujuk hasznára fordítják.
Múlt és jelen találkozott 2020. június 27-én Szalafőn, amikor a Pityerszer népi műemlékei mellett a Nemzeti Művelődési Intézet modern gasztrobuszában készítették a Vas Megyei Igazgatóság munkatársai a helyi gasztronómiát kiválóan ismerő asszonyokkal a helyi ételkülönlegességeket. A folyamatokat Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnöke irányította, aki szívből jövő kíváncsisággal fordult a helyi „konyhatündérek” tudománya felé.
A program keretét a Kossuth Rádió Országjáró szombati műsora adta, amely Őriszentpéter, Magyarszombatfa és Szalafő központi helyszínekről vezette végig a hallgatókat az Őrség szerein. Az interjúk során a tájegység szerelmesei és éltetői meséltek arról, hogyan lehet fejleszteni a szelíd turizmust és hogyan lehet a régi idők kincseit megőrizve a jelenkorban is élhető otthont teremteni.
A nap folyamán a gasztrobuszban készültek mindazon erőt adó finomságok, amelyeket anno még a komatálban is vittek a gyermekének életet adó kismamának, a „dologból” ki nem álló családfőnek és a család többi tagjának. Éles Krisztina, az igazgatóság vezetője és Tóthné Horváth Eszter, falusi vendégházat üzemeltető lokálpatrióta egymással párhuzamosan két különböző tökmagos pogácsareceptet próbált ki. Papp Jánosné hökkön sült perecet készített, majd délután a helyi Banyaklubból Törő Sándornéval és Siska Ödönnével visszatért dödöllét szaggatni, mindeközben pedig Pivonkáné Benke Éva hajdinás vargányalevest főzött. Ahogy érkeztek a gasztrobuszhoz az asszonyok, mindegyikük kosarában lapult valamilyen titkos összetevő, speciális, bejáratott eszköz, amitől őrségi íze lett az ételeknek.
Az igazgatóság munkatársai felelevenítve a helyi értékőrzőkkel való jó kapcsolatot őrségi kvízt állítottak össze, a családokat a megyei értékeket bemutató játszóházzal, óriás kirakókkal örvendeztették meg. A nap élményteli voltát igazolja Dománé Tóth Erika döröskei polgármester asszony nyilatkozata: „csak egy pár órára terveztünk kiruccanni az unokánkkal, de beszippantotta ez a sok érdekesség, s a mi szemünk is újra és újra elkerekedik.”
Lugosi Arnold Szalafő, Albert Attila Magyarszombatfa és Őr Zoltán Őriszentpéter polgármestere a helyi értékek és a közösségi tervek elhivatott éltetői ismét bizonyságát adták, mennyire sikeresek lehetnek az összefogással létrehozott őrségi kezdeményezések.
Éles Krisztina