Függönyt fel!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A VI. Pajtaszínház Programban résztvevő amatőr színjátszó csoportok arra várnak, hogy újra szétnyíljanak a színpadi függönyök és a közönség előtt is bemutatásra kerüljenek a nagy izgalommal próbált darabok.

A Kormány által kihirdetett járványügyi korlátozás alapján november 11-től a kulturális intézmények nem fogadhatnak látogatókat, a személyes találkozásokat is minimálisra kell csökkenteni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhakálló Nefelejcs Színjátszó Kör, ezen rendelkezés alapján szünetelteti a próbákat. A Szerencse fel! című, saját történeteket feldolgozó színdarab bemutatása elmaradt a településen, egy későbbi időpontban kerül rá sor. A csoporttagok telefonon, egyéb online lehetőségeket kihasználva készülnek fel.

A személyes találkozás, a próbák hangulata, a közös kreatív gondolkodás még várat magára.

A program megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja.

 

Mátyás Edina

módszertani referens
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.