Forrásteremtésről vasi hagyományőrzőkkel

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Stratégiaalkotásról, erőforrások elemzéséről és a célok eléréséhez szükséges anyagi forrásokkal való sikeres gazdálkodásról beszélgettek a népzenei együttesek, népdalkörök és néptánccsoportok képviselői 2019. június 27-én a vasi Megyeháza Címertermében.

Már a terem berendezése is arra sarkallta a műhely résztvevőit, hogy kerekasztal-beszélgetés keretében osszák meg tapasztalataikat a közösségben megálmodott ötletek megvalósításának örömeiről és nehézségeiről. A „Minőség és Hagyomány – Értékké váló közösségek” című programsorozat második alkalmának bevezetőjéül egy rövid „tudásszintfelmérőre” került sor a résztvevők pályázatokhoz kapcsolódó ismereteivel, erőforrásaik beazonosításával, stratégiaalkotással kapcsolatban.

 

Ezt követően Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője felvázolta a kisközösségek, civil szervezetek, önkormányzatok számára a közművelődés területén elérhető pályázati lehetőségeket, Pados Eleonóra gazdasági referens pedig az éppen kiírásra került pályázatokról beszélt. A résztvevők minden pályázati programnál (pl.: NKA, NEA, Csoóri Program, uniós pályázatok) elmondták, hogy találkoztak-e már vele, és ha igen, milyen formában. Megosztották élményeiket, sikereiket és kudarcaikat, s közben szorgalmasan jegyzetelték az új információkat, javaslatokat.

Konkrét tervek átbeszélésére, partnerek beazonosítására került sor a beszélgetés második részében. Az egyes civil szervezetek változó helyre sorolták támogatás vonatkozásában saját településük önkormányzatát, a más közösségekkel való összefogás azonban mindig a rangsor elejére került.

Természetesen tippeket is adtak egymásnak a műhelytagok. A vassurányi hagyományőrzők például a saját bevételi lehetőségek megkereséséről beszéltek, míg a káldiak az üzletláncok, multinacionális cégek kiírásaiban, sajtófelhívásokban rejlő potenciálról. A szentpéterfai együtteseket képviselő Filipovics Rajmund elismerően szólt a magyar kormánya nemzetiségieket támogató politikájáról.

A műhely a közeljövő terveinek bemutatásával zárult, amelyben a Fergeteg Néptáncegyüttes képviseletében Tamás Tibor a közösség tulajdonában lévő ingatlan jobb kihasználását jelölte meg, míg Simonné Fukszberger Szilvia egy új szabadtéri közösségi tér kialakítását nevezte meg a Káldi Napraforgók legközelebbi céljaként. Barta András pedig egy meghívót nyújtott át 2019. július 20-ra Vassurányba a Moldvai Csángómagyar Estre.

Összességében jó érzéssel álltak fel a kerekasztal mellől a „Minőség és Hagyomány – Értékké váló közösségek” műhely résztvevői. Megerősödtek abban, hogy érdemes stratégiát alkotni, hosszú- és rövidtávú célokat kijelölni, projekteket kidolgozni, hiszen azok – ha a közösség együttesen igazán akarja  nem maradnak a fiókban.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.