Forrásteremtés szakmai műhely Budakeszin

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága szakmai műhelyt hirdetett 2019. május 14-re Budakeszire az Erkel Ferenc Művelődési Központba. 

A májusi szakmai műhely fókuszában a forrásteremtés állt, mely a közművelődési intézményeknek és színtereknek egyaránt fontos, hiszen ma már egy település, egy intézmény számára komoly bevételi forrást és lehetőséget jelentenek a pályázatok. A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága a találkozóin ezért igyekszik mindig a kor kihívásaira reflektáló, tartalmas és hasznos napokat szervezni.

dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia

A szakmai találkozó résztvevőit dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia Budakeszi város polgármestere köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta mennyire fontosak a közösségek, a közös gondolkodás. Ezután Tóthné Fajta Anita az Erkel Ferenc Művelődési Központ igazgatója mutatta be a város sokszínű közművelődési életét és aktív közösségeit, előadásában külön kitért arra is, milyen pályázati forrásokkal egészíti ki az intézmény bevételét.

Tóthné Fajta Anita

Szigetvári József a százhalombattai Barátság Kulturális Központ igazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiumának bírálója az NKA pályázatok kapcsán tartott tájékoztatót, melyben hasznos tanácsokat osztott meg a kollégákkal, Elmondta hogy, mi a jó pályázat ismérve, mire kell figyelni a megírásuknál. Matyasovszky Margit a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóságának vezetője az érdekeltségnövelő pályázathoz adott útmutatót. Külön kitért arra is, hogy a Pest megyei önkormányzatok „jól teljesítenek” az eljárásban, hiszen a tavalyi évben is a megyék összesítésében Pest megye vezette a nyertesek listáját.

Szigetvári József

Matyasovszky Margit

A nap zárásaként Csóka Eszter a Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóságának vezetője tartott egy átfogó előadást a pályázatokról. Tájékoztatójában kitért a hazai és nemzetközi forrásokra egyaránt. A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága kiemelten fontosnak tekinti a megyei szakember ellátottságot, ennek érdekében szakmai műhelyén rendszeresen népszerűsíti a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember és a Közművelődési szakember I. OKJ-s képzéseket is. A szakmai műhely találkozási pont, mely összeköti a megyei intézményrendszerben dolgozó kollégákat, közösséggé kovácsolja őket.

A következő szakmai műhely időpontja, helyszíne és tervezett témái:

  1. június 11. Budapest, Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága

Témák:

Önkéntesség, önkéntes menedzsment

Ifjúságügy

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.