Forrásteremtés módszerei műhelyfoglalkozás-sorozat – Rendezvényprotokoll ismeretek elsajátítása
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaA Forrásteremtés módszerei műhelyfoglalkozás-sorozat legutóbbi alkalmain a résztvevők protokoll ismereteket sajátíthattak el. A foglalkozás a „Művelődő közösségek az Alföldön” EFOP-3.7.3-16-2017-000149 számú projekt keretében valósult meg.
Dohorné Kostyál Zsuzsanna irodavezető köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a Nemzeti Művelődési Intézet tervezett képzési programját és a továbbképzések tárgyában igényfelmérésére került sor.
Hegedűs-Varga Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem rendezvény-főkoordinátora a műhelyen résztvevők számára az alapvető és a rendezvényprotokollal kapcsolatos ismereteket adta át.
Szó esett többek között a történeti háttéren kívül a protokoll mai értelmezéséről, a társadalmi érintkezés alapelveiről, a megjelenésről és az ültetési rendről is. Gyakorlati feladatként szituációs játékokban vettek részt a jelenlévők.
Gál Boglárka