Fiatalokkal a Tolna megyei értékekért
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei IgazgatóságImmár harmadik alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Önkormányzat, a Kincses Tolna Megye Értékvetélkedőt fiatalok számára, amelynek ez alkalommal a népművészet és a néphagyomány volt a témája.
A Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságának módszertani referensei, eleget téve a Tolna Megyei Önkormányzat meghívásának, részt vettek az értékvetélkedő két napos rendezvényén, a Tolna megyei Harcon.
Az első napon az általános iskolások vetélkedőjére Decsről, Paksról, Őcsényből, Szedresből, Szekszárdról, Tamásiból, Kölesdről és Tengelicről érkeztek a felső tagozatosokból álló négy-négy fős csapatok és felkészítőik. A tanulóknak a megye népművészete témakörében játékos elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldani. Az egyik állomáson földrajzi ismeretekre volt szükség, a másikon a hímzés tudományukra, régi használati tárgyakat is kellett felismerniük és bemutatni azok használatát, értékpiramist kellett összeállítaniuk fotók segítségével, ügyességi feladatként zsinórra erősített karikát kellett pálcára illeszteniük, valamint értéktári felterjesztést is kellett bemutatniuk a zsűrinek.
Mind a 10 csapat győztesen fejezte be a megmérettetést, mert sok hasznos ismerettel, tapasztalattal gyarapodtak. Azonban a vetélkedő jellegéből adódóan a Komjáthi Tamásné Horváth Ágnes népi iparművész, Sulyok Balázs megyei főépítész és dr. Say István, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság elnöke alkotta 3 tagú zsűrinek eredményt kellett hirdetni. Ez alkalommal a kölesdi „Pántlika” csapata nyert, megelőzve a szekszárdi „Permetkík”, illetve az őcsényi „Sárköz szeretlek” elnevezésű csapatokat.
A második napon a megye hét középiskolájából érkeztek a csapatok, akiknek hasonló feladatokkal kellett megküzdeniük, mint az előző nap diákjainak. A kreativitást, ügyességet, csapatmunkát egyaránt igénylő feladatokat szinte fej-fej mellett teljesítették a versengők. A háromtagú zsűrinek ez alkalommal is nehéz dolga volt az eredmény eldöntésekor.
A középiskolások vetélkedőjének idei győztese a bonyhádi Perczel Mór Szakközépiskola „Perczel” nevű csapata lett, a diákokat Vódli-Makovics Erika pedagógus készítette fel. Második helyen a „Földvárikum” négyese végzett, akik a dunaföldvári Magyar László Gimnáziumból érkeztek, míg a harmadik helyet az „Apáczais diákok” elnevezésű kvartettje szerezte meg, akik a Dombóvári Apáczai Csere János Szakgimnáziumból jöttek. Mindkét alkalommal az ebéd után táncház várta a fiatalokat, akiknek a talpalávalót a medinai Tamburazenekar szolgáltatta. A díjazottakon kívül minden versengő diák és felkészítő tanár is ajándékot vehetett át a verseny szervezőitől.
Tóth Györgyi