Fiatalok bevonásának lehetőségeiről a vasi Hungarikum műhelyben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságAz EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon című projekt keretében a Hungarikum műhely következő foglalkozására 2020. július 15-én került sor. A magyarszombatfai találkozón fiatalok bevonásának lehetőségeiről beszélgettek a résztvevők.
A Hungarikum műhelyfoglalkozás résztvevőit Kuglics Gábor módszertani referens, a program koordinátora köszöntötte, összegezte a műhely eddigi eredményeit, majd Bánkutiné Mihalcsik Márta foglalkozásvezetőnek, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatósága módszertani referensének adta át a szót.
A foglalkozás témája „a fiatal értékfeltárók motiválásának, fiatalok bevonásának módszertani segítése, fiatalok érdekeltté tétele az értéktári tevékenységben jó gyakorlatok bemutatása által” volt. Ennek során a résztvevők a Veszprém megyei tapasztalatokkal ismerkedtek meg.
Elhangzott: a fiatalok is bevonhatók az értékgyűjtő munkába, ha tudunk a nyelvükön beszélni, ha olyan feladatot kapnak, amit a magukénak éreznek, és ami megfelel az életkori sajátosságaiknak, érdeklődésüknek. Például többek között szívesen végzik a fotózás, videókészítés feladatait.
A műhely során több kisfilm segítségével ismerték meg a résztvevők a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) tevékenységét, vagy a Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózatot. A foglalkozásvezető bemutatta a Nemzeti Művelődési Intézet „Otthonról haza” című EFOP-projektjében az ifjúságot megszólító, a fiatalokat bevonó tevékenységeket, továbbá különböző, az értékfeltárást segítő módszertani és települési értékeket bemutató kiadványokat is (naptár, könyv, iskolai munkafüzet).
A foglalkozásvezető elmondta: az értékek megismertetése játékosítható, ezzel a fiatalok, családok megszólíthatók. Ennek illusztrálására egy társasjátékot is hozott, amit érdeklődve néztek meg a jelenlévők.
Zárásként egy Vas megye értékeiről készült totót töltöttek ki a műhelytagok, melyet közösen megbeszéltek.
Egy résztvevő hozzászólása kapcsán Kuglics Gábor koordinátor felhívta a figyelmet az értékek ismertté tételének fontosságára, amihez a Hungarikum pályázat nyújthat segítséget, illetve a tájegységi értéktár létrehozásának lehetőségére is, amihez a Nemzeti Művelődési Intézet – módszertani tanácsadással és a jelen műhelysorozat révén is – segítséget tud nyújtani.
A műhelymunka végeztével közösen átsétáltak a Fazekasházhoz, ahol Kerékgyártó Attila, a műhely egyik helybeli tagja bemutatta a Vas Megyei Értéktárba is felvett magyarszombatfai fazekasság múltját, jelenét, összegyűjtött emlékeit.
Kuglics Gábor