Felsőoktatási Kiállítás Gyulán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája kiállítóként vett részt a 2018. január 26-án Gyulán megrendezett Felsőoktatási Kiállításon. Az eseménynek az Erkel Ferenc Művelődési Központ adott otthont.

A rendezvény főszervezője a Gyulai Ifjúsági Központ volt, amelynek működtetője a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület, akik a II. Kulturális Közfoglalkoztatási Program óta partnerszervezete a Békés Megyei Irodának. Az esemény fővédnöke Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere volt; védnöke Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora.

A Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája az idei év szeptemberében induló Közösségszervezés BA szakot népszerűsítette. Az iroda munkatársai a képzések bemutatását szolgáló kisfilmmel, reprezentációs ajándékokkal és szórólapokkal várták a fiatalokat.

Az érdeklődőknek bemutatásra került a SZÍN – Közösségi Művelődés folyóirat és más, a közművelődés területét érintő kiadványok.

Az egész napos rendezvényen az ország keleti részről több mint 30 kiállító vett részt. A látogatók különböző szakmák interaktív bemutatóin valamint gasztronómiai kóstolókon, programokon vehettek részt.

Az eseményen előadásokkal is igyekeztek bővíteni a tanulók ismereteit, így a diákok többet megtudhattak azokról az intézményekről, amelyek továbbtanulási lehetőséget kínálnak. A szervezők remélik, hogy sikerült hagyományt teremteni és bíznak benne, hogy a következő alkalommal is számos érdeklődő látogatót tudnak elérni.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.