Felhívás – Hungarikum műhelyfoglalkozás Komárom-Esztergom megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosítószámú projektjének keretein belül Hungarikum Műhelyt indít Nagyigmándon.
A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra időtartamban megvalósuló műhelyfoglalkozás célja a településen az értékfeltárás iránt érdeklődőkkel, az értéktár bizottság tagjaival, a helyi közösségekkel a hungarikummozgalom, az értékfeltárás terén jó gyakorlatok, módszerek megismertetése, melyekkel a helyi értékek feltárása hatékonyan, a helyi közösséget aktivizálva, a települést és a helyi értéktárat fejlesztve végezhető. További cél országosan és megyei szinten az értékfeltáráshoz kapcsolódó jó gyakorlatok megismerése, illetve Nagyigmánd történetének, hagyományainak közös interaktív feldolgozása, beszélgetések kezdeményezése, valamint a folyamat végén, a település helyi értékeiből a lakosság bevonásával záró közösségi alkalom megvalósítása.
A foglalkozás témái:
- Hungarikummozgalom bemutatása
- Megyei és települési értéktárak működése
- Értékfeltárás módszerei
- Mindennapi élethez kötődő hagyományok
- Hagyományos ünnepkörhöz kötődő szokások, mese és mondavilág
- Gasztronómiai hagyományok
- Értékfeltárás módszereinek és az értékfeltárás eredményeinek adaptálása a települési közösségi fejlesztésekbe
Olyan, a településen aktív és inaktív, helyi civil szervezetekben, informális közösségekben résztvevő, valamint hátrányos helyzetű személyek jelentkezését várják, akik betöltötték a 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.
A foglakozások helyszíne: Nagyigmánd, Magos Művelődési Ház és Könyvtár (2942, Nagyigmánd, Fácán u. 2/A.)
A műhelyfoglalkozás tervezett első alkalma: 2019. február 28.
A műhelyfoglalkozásról és a jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:
Edelmayer Zsolt módszertani referens,
Telefonszám: 20/235-5659
E-mail cím: edelmayer.zsolt@archive2021.nmi.hu
Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb február 26-ig jelezze!
A műhelyfoglalkozáson való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség-térítést biztosítanak.
Jáger Dávid Tamás