Falusi Krónika – Olvasókörök, közösségek irodalmi találkozója Tolna megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósult meg Szekszárdon 2020. február 23-án,  a Falusi Krónika – Olvasókörök Irodalmi Találkozója.

Az olvasókörök, közösségek találkozójának az egyik legfontosabb célja a falusi, vidéki élet témájának újraértelmezése az irodalmi műveken, szellemi gyűjtéseken keresztül – szólt a januári felhívásban. Az összetartozás, a közösségépítés, az identitástudat erősödése; a magyar klasszikusok művei által a magyar nyelvi szókincs gyarapodása, megőrzése, az irodalom által feledhetetlen pillanatok átélése, a magyar nyelv ápolásán túl a hazai irodalom népszerűsítése, a közösségek, olvasókörök erősítése, valamint az irodalmi találkozó minél szélesebb körben való kiterjesztése is küldetése a Falusi Krónikának.

Az országos találkozó sorozat Tolna megyei válogatóján Holczné Szodorai Kinga és Holcz Hanga Fruzsina sárközi népdalokból álló megnyitóját követően, hat produkciót hallgatott meg a zsűri, helyi gyűjtésű népszokásokról, saját verset és népdalt, valamint sárközi néphagyományokat.

A zsűri tagjai települési, városi és megyei közösségek vezetőiből álltak: Németh Judit és Elekes Eduárdné a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár nyugalmazott igazgatói, Csillagné Szánthó Polixéna Szekszárd Megyei jogú város önkormányzati képviselője, valamint Tell Edit magyar nyelv és irodalomtanár. A zsűri elnöke Elekes Eduárdné volt, aki összegzőjében kiemelte a rendezvény jelentőségét és folytatásának igényét.

Tolna megye települési krónikásai voltak: Bognár Cecil, Lépő Ignáczné, Szíjjártó Istvánné, Hornok Istvánné, Farkas Lászlóné Pál Bözsi és Miklósa Sándorné.

Tolna megye Kiváló Krónikásaként Farkas Lászlóné jutott tovább az országos gálára Lakitelekre, ahol sárközi élettörténeteket mesél decsi népviseletben.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.