Falusi Krónika – Olvasókörök és közösségek irodalmi találkozója Pakson
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet irodalmi találkozót hirdet Magyarországon és a Kárpát-medencében működő olvasókörök, közösségek számára a 2020. évre. A találkozó témája a falusi, vidéki élet.
Jelentkezni az e témakörrel foglalkozó – hagyományok, munka, szokások, táj, szülőföld, természet, ünnep, barátság, szerelem – művekkel lehet a kortárs vagy klasszikus magyar irodalomból. Örömmel fogadják a régiókban született irodalmi alkotásokat, vagy az oda kötődő, ott élő vagy onnan elszármazott költők, írók műveit; saját gyűjtésű falutörténeteket, anekdotákat, elbeszéléseket. A jelentkező ifjúsági és felnőtt korosztályú olvasókörök, közösségek készülhetnek verssel, novellával, vagy regényrészlettel, saját, helyi gyűjtés alapján feldolgozott elbeszéléssel, faluhistóriával is. A tájnyelvekkel való ismerkedés, a különböző tájegységekről érkezők szellemi kultúrájának sokszínűsége teret kap a programban a közösségek, olvasókörök előadói által.Az előadni kívánt művet emlékezetből (nem felolvasva) kérjük a fellépőktől. Az előadás időtartama nem haladhatja meg az 5 percet. Az irodalmi találkozón szakmai zsűri értékeli az előadásokat és választja ki a gálára továbbjutó résztvevőket.
Jelentkezni lehet 15-99 éves korig.
Jelentkezési határidő: 2019. január 31.
A jelentkezési lap beküldhető a toth.gyorgyi@archive2021.nmi.hu e-mail címre, vagy postai úton a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság címére: 7100 Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.
A megyei találkozó időpontja: 2020. február 23. ( vasárnap)
Helyszíne: Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks, Gagarin u. 2.
Az olvasókörök, közösségek találkozóján az egyik legfontosabb cél a falusi, vidéki élet témájának újraértelmezése az irodalmi műveken, szellemi gyűjtéseken keresztül, hiszen a tervezett gálaesten a legkiválóbbak tolmácsolásában hallhatók majd a művek. Az összetartozás, a közösségépítés, az identitástudat erősödése; a magyar klasszikusok művei által a magyar nyelvi szókincs gyarapodása, megőrzése, az irodalom által átélt feledhetetlen pillanatok átélése, a magyar nyelv ápolásán túl a hazai irodalom népszerűsítése, a közösségek, olvasókörök erősítése, valamint az irodalmi találkozó minél szélesebb körben való kiterjesztése is küldetése a Falusi Krónikának. Az elmúlt időszakban érzékelhető volt, hogy évről-évre egyre bővül a közösségi versszeretők, versmondók, prózamondók, mesemondók, faluhistóriák előadói köre. A bemutatót (megyei találkozót) követően lehetőség nyílik az olvasókörök, közösségek számára szakmai megbeszélésre, az előadó művészeti tevékenység önfejlesztésére.
A gálaesten 2020 áprilisában a megyei találkozókon fellépő legkiválóbb olvasókörök, közösségek tagjai mutatják be előadásaikat a Lakitelek Népfőiskolán.