Faluséta és tájház – látogatás Nagybánhegyesen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet 2020. novemberében indította el a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programot, melynek köszönhetően Békés megyében 20 olyan településen biztosított a közművelődési feladatellátás, ahol korábban nem volt, így közművelődés szempontjából közel 100%-os a települési szakember-ellátottság.
2021-ben a Békés Megyei Igazgatóság vezetője, Csibor Márton, és kollégái igyekeznek minden olyan alkalmat kihasználni, ahol a járványügyi előírások betartásával lehetőség nyílik a személyes találkozásra. Különösen fontos ez a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban részt vevő településeknél, ahol korábban a szakemberhiány volt.

Ez év áprilisában Nagybánhegyesen tett látogatást az igazgatóság. A településen a korábban gazdasági területen dolgozó Csuka Sándorné, Böbe jelenleg a Nemzeti Művelődési Intézet által indított „Közművelődési szakember I.” felsőfokú OKJ-s képzésen vesz. A település polgármestere, Farkas Sándor és a kirendeltség vezető, Hajzer-Palkó Alexandra fogadta az Igazgatóság munkatársait, a polgármesteri hivatalban. Bemutatták a település múltját és jelenét, illetve szó esett a településen időről-időre megrendezésre kerülő kisebb-nagyobb rendezvényekről, közösségi eseményekről.

Bemutatták a felújított művelődési házat és az annak udvarán kialakított fedett termelői piacot, melynek különlegessége, hogy kialakításának köszönhetően, az árusítás mellett különböző szabadtéri rendezvények megszervezésére és lebonyolítására is van benne lehetőség.

A rögtönzött faluséta alkalmával bemutatásra kerültek a falu fontos épületei és a kocsányos tölgyekkel szegélyezett főutca is. A település szlovák nemzetiségének méltó bemutató helye a teljesen berendezett tájház és annak udvara. A tájházról bővebb információ található a következő linken: http://gyongyszemtajhaz.hu/

 

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.