Esti Ca-Fe Vasváron

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Színes zenei kavalkáddal zárult május 11-én a „135+1=A jövő zenéje” program ifjúsági közösségfejlesztő folyamata Vasváron. A városi zeneiskola diákjaiból és tanáraiból álló Ca-Fe Band tartalmas esti produkciót adott elő, amit még piros és zöld lámpákkal is „színesítettek”.

Szabó Zoltán iskolaigazgatónak, a csoport művészeti vezetőjének, majd az NMI Művelődési Intézet munkatársának köszöntője után magyar népzenei motívumokkal átszőtt „űrzene” – a jövő zenéje – csendült fel a Ca-Fe Band hangszerein, ezután bevonultak az éneklő kisdiákok.

Az „Ábécédé, rajtam kezdé…” című dalt játékos, mozgásos módon adták elő a kicsik, majd a „Csipkefa bimbója” kezdetű népdalt Babos Luca énekelte el. Ezt követően Szabó Zoltán bemutatta a Ca-Fe Bandet. Elmondta, hogy a név nem a kávéból, hanem Vasvár latin nevéből (Castrum Ferreum) jött.

Egy különleges zenei csemege következett ezután. A „Cup song”-ot, egy közismert angol dalt adtak elő zongora és poharak kíséretében, ahol az eredeti dalt ötvözték magyar népdalokkal (A csitári hegyek alatt, Ősszel érik, babám…).

Kodály Zoltán munkásságának rövid ismertetése után magyar népdalcsokor következett Drimmer Julianna előadásában. A koncertre meglepetésvendég is érkezett: Kereszti László hagyományőrző huszár a Ca-Fe Band kísérete és a gyerekek közreműködése mellett énekelte el az „A jó lovas katonának” című dalt. 

A programot közös éneklés zárta. Az „Erdő mellett estvéledtem” című népdalt a Ca-Fe Band, a zeneiskola diákjai és a Vasvári Városi Kórusegyesület tagjai közösen adták elő a jelenlévő szülők, testvérek, barátok nagy örömére.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.