Értéktúra Bikácson

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Tolna Megyei Igazgatósága által szervezett Hungarikum műhelyfoglalkozás március 28-án a 10. foglalkozással folytatódott. A műhely a „Művelődő közösségek az Alföldön EFOP-3.7.3-16-2017-00149” projekt keretein belül kerül megrendezésre.

A túra résztvevői a bikácsi evangélikus templomban.

A 10. alkalommal a résztvevők Bikács településre látogathattak el, ahol a 2018 decemberében megalakult települési értéktár bizottság látta vendégül őket. A foglakozás célja egyrészt az volt, hogy a jelenlévők megismerhessék, hogy hogyan működik terepen az értékfeltárás, az értékek felkutatása, másrészt hogy az újonnan megalakult értéktár bizottság munkájához módszertani segítséget nyújtson. A résztvevők előzetesen azt a feladatot kapták a foglalkozásvezetőtől, hogy a település egy-egy értékéről egy javaslattételi lapot készítsenek el az itt látottak és hallottak alapján.
A település bejárása előtt a résztvevők a könyvtárban találkoztak, ahol Szilágyiné Horog Éva a települési értéktár bizottság tagja és a műhelyfoglalkozás résztvevője röviden bemutatta a települést. Ezután a csapat Bikács külterületére, Kistápéra tett látogatást, ahol Szendi József, természetvédelmi őr kíséretében bejárta a természetvédelmi értékekben gazdag Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet azon részeit, melyek a településhez tartoznak, mint az Ökör-hegy vagy a Kistápéi láprét. Ezután a szintén Kistápén található Zichy kastélyszállót és az ezt körülölelő kastélyparkot tekintették meg.

Természetvédelmi előadás a kistápéi-lápréten.

A könyvtárban elfogyasztott finom ebéd után a falu bejárásával folytatódott a nap. A résztvevőket Konczné Kasos Erika, a települési értéktár bizottság tagja és a Bikácsi Közéleti Nőegylet elnöke kalauzolta a falusétán. Elsőként az evangélikus templomot tekintették meg a foglalkozás tagjai, majd a főutca sváb parasztházait, a Falumúzeumot a helyi közösség által gyűjtött kiállítási tárgyaival, a régi temető síremlékeit és végül a gyönyörűen kiépített horgásztavat. A nőegyletről érdemes tudni, hogy az idősek, rászorulók segítésén, fiatalok közösségi életre való nevelésén, az egyházi ünnepek rendezvényeinek megszervezésén kívül fontos feladatként tekintenek a település meglévő, de feledésbe merült értékeinek felkutatására, felújítására, ápolására is. Így nem véletlen, hogy a települési értéktár bizottság tagjai közül többen is tagok az egyesületben is.

Néhány települési érték.

A kellemesen és egyben hasznosan eltöltött nap legfontosabb tanulsága az volt, hogy egy közel 450 fős kistelepülésen is mennyi rejtett érték található, melyek feltárása, dokumentálása, bemutatása egyrészt erősíti a helyiek identitástudatát, táplálja a helyi közösségeket, ami segíthet a lakosság megtartásában. Másrészt lehetőséget ad a turizmus fejlesztésére, illetve potenciális lakosok idecsábítására.

Dorn Ernő

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.