Értéktári alapfogalmakról a vasi Hungarikum műhelyben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projektjének keretein belül Hungarikum műhelyfoglalkozást indított, melynek második alkalma 2019. november 13-án valósult meg Magyarszombatfán.

Az alapvető jogszabályi háttér bemutatása, a megyei értéktár bizottság működésének megismerése, a közművelődés és a hungarikummozgalom összefüggései is szerepeltek a műhely tematikájában.

A műhely kezdetén egy gyors bemutatkozó kör után az értéktári tevékenység fogalmi definícióinak megismerésére került sor. Mivel a résztvevők zöme aktív részese az értékgyűjtésnek, így inkább csak pontosításra volt szükség. Kuglics Gábor foglalkozásvezető az Alaptörvényből levezetve bemutatta a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012.évi XXX. törvényt, annak a 2015-ös módosítását, a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendeletet, a megyei közgyűlések és a helyi képviselőtestületek által megalkotott jogi szabályozást. Beszélt a megyei, tájegységi és a helyi értéktár bizottságok létrehozásának módozatairól, működéséről, az értékgyűjtő mozgalom fontosságáról.

Ezt követően a résztvevők végighaladtak az értéktárba történő előterjesztés nyomtatványán, illetve megbeszélték, hogy miért erőforrások az értékek, illetve milyen szerepük lehet az értékeknek a közösségépítésben és a kulturális alapú gazdaságfejlesztésben.

A fogalmi definíciók után játékos feladatra is sor került. Ez ahhoz a diához kapcsolódott, ami arról szólt, hogy mi kerülhet a helyi értéktárba, és mi nem. Itt a résztvevők előre nyomtatott fogalmakat húzhattak ki, és rövid gondolkodás után el kellett mondaniuk – indoklással –, hogy szerintük bekerülhet-e az adott dolog az értéktárba. Ebből egy moderált beszélgetés alakult ki, ahol mindenki elmondta a véleményét a helyi értékek gyűjtéséről és azok átörökítésének lehetőségéről, nehézségeiről.

Végezetül a 4 órás munka közös értékelése következett, majd a következő foglalkozás tematikájának beharangozása zárta az együttlétet.

A műhely során a helyszínt biztosító Magyarszombatfa Község Önkormányzata helyi gasztronómiai értékekből készített finomságokkal lepte meg a résztvevőket.

Kuglics Gábor 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.