Értékkutatás a falvakban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatósága, a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretén belül a 7. Hungarikum műhelyfoglalkozásra került sor 2019. augusztus 12-én, Zalaváron, a falu könyvtárában.
Folytatódott a nyár első hónapjában megkezdett értékgyűjtés gyakorlati megvalósítása. Ez alkalommal a jelentős történelmi múlttal rendelkező település, Zalavár került sorra a kutatás tekintetében. A Hungarikum műhely helyi tagja, Horváth Ildikó – aki polgármester is egyben – a falu egyik idős lakóját kérte fel a 86 éves Soós Józsefnét, Margit nénit interjúalanynak.
Ez alkalommal Farkas Ildikó, a Zala Megyei Igazgatóság módszertani referense foglalkozásvezetőként, elsőként az általuk kiválasztott értékfeltáró módszer, a videós interjúkészítés legfontosabb ismérveit, lebonyolítását elevenítette fel. Így újra középpontba került a fényképezés helyes technikája, a videóhasználat és a kérdésfeltevés szabályai, valamint a történéseket papírra vető jegyzetelő fontossága is. A csoport tagjainak kérésére az értékfeltárás ismereteit is felelevenítették, érintve a munkafolyamatok lényegét.
A szerepek átbeszélését követően, azok kiosztása következett, majd kezdetét vette az értékkutatás egyik leghatékonyabb módszere, az interjúkészítés. A kérdező – mint helyi lakos –, ismerve az interjúalanyt, a néni életszakaszait helyezve a középpontba tette fel kérdéseit, melyek érintették a gyermekkort, a leánykort és a gyerekneveléssel, munkával teli asszonyéveket.
Felszínre kerültek a történelmi idők, a zalavári népszokások, hagyományok megélése, nóták, dalok, melyek magukba foglalják a népviseletet, ételeket. Az interjúalany az évtizedekkel ezelőtti közösségi programok egyikét, a tollfosztást emelte ki, amely a napjainkban a műhelyben zajló értékfeltáró folyamatra is rávetíthető. A csoport három tagja, a település lakosai, akik a videóinterjú elkészültével számos értékre leltek Soós Józsefné élvezetes, lelkes előadásának köszönhetően.
A foglalkozást tartó közművelődési szakember, az értékteremtő folyamat közben s végeztével, észrevételeket tett, és instrukciókat is adott a hatékonyabb eredmény eléréséhez. Az interjúkészítés végeztével a műhelytagok elemezték a közös munkát, értékelve a kijelölt szerepekben a résztvevők tevékenységét, a szakember segítségével rámutatva az esetleges hibákra. Az elkészült anyag technikai megformálására a következő alkalommal, a műhely állandó helyszínén, Sármelléken kerül sor.
Török Irén
Fotó: Török Irén