Értékes barangolás – Helytörténeti vetélkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet is részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság, a Vidék Kincse Egyesület által Helytörténeti vetélkedő – Értékes barangolás 2017 címmel meghirdetett vetélkedő döntőjén Szabolcs községben, a Szabolcsi Református Látogatóközpontban 2017. december 13-án.

A vetélkedőre 36 csapat regisztrált a megye általános és középiskolái közül, amelynek első, levelező fordulója keretében egy 26 feladatból álló kérdőívet kellett online módon kitölteni. A beküldött feladatlapok kiértékelését követően az általános iskolai, illetőleg a középiskolai kategória három-három legjobb eredményt elért csapata vett részt a 2017. december 13-án, Szabolcs községben megrendezett helyszíni döntőn.

A döntőre a csapatok két házi feladattal érkeztek, amelyek a következők voltak:

  1. A megyei értéktár bizottság honlapján található Javaslattételi nyomtatvány a megyei értéktárba történő felvételhez elnevezésű nyomtatvány felhasználásával a 114/2013. (IV.16.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdése szerinti tartalommal egy érték-javaslat elkészítése, amely még nem szerepel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárban, de a versenyzők szerint ott lenne a helye.
  2. Egy 5 perces kisfilm készítése, melyen keresztül fiatalos szemszögből a megyei értéktárban szereplő, egy kiválasztott megyei érték került bemutatásra.

A döntőt Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság alelnöke nyitotta meg, majd ezt követően dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője és Csegei László, Szabolcs község polgármestere köszöntötte a csapatokat és a megjelenteket. A vetélkedő moderátora Zakor-Broda Rita, a Vidék Kincse Egyesület elnöke volt.

A vetélkedő a csapatok bemutatkozásával és a házi feladatként elkészített kisfilmek levetítésével kezdődött, majd tesztek kitöltésével elméleti tudásukról kellett számot adni a csapatoknak. A vetélkedő második felében interaktív feladatok következtek, ahol már nemcsak a tudás, hanem az ügyesség is számított. Ebben a blokkban olyan feladatok voltak, mint például hungarikum piramis, kocka puzzle kirakása, activity, íjászat, karácsonyi dalok felismerése és eléneklése.

A vetélkedőt a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium diákjainak műsora színesítette.

A zsűri elnöke dr. Bene János címzetes múzeumigazgató, míg tagja Baracsi Endre, Csegei László, Dani Attila tárogatóművész és Sotkó Levente Attila, az NMI Művelődési Intézet módszertani referense volt.

A vetélkedőn végül a következő eredmény született:

  1. Általános iskolai kategória

Bereg kincsei (Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Tiszaszalka)

A csapat tagjai: Farkas Boglárka, Kiss Gréta, Balogh Máté, Kósa Kristóf, Morvai Dániel

Felkészítő tanár: Kósáné Kósa Edina

Értékőrzők (Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium)

A csapat tagjai: Joó Levente, Káplár Benjamin, Márton Annamária, Miklós Péter, Pethő Máté

Felkészítő tanár: Miklósné Király Éva

Jókais barangolók (Jókai Mór Református Általános Iskola Nyíregyháza)

A csapat tagjai: Biró Eszter, Cseh Máté, Hajdu Lehel, Ilyés Gergely, Lucza Boglárka

Felkészítő tanár: Ilyés Gábor

  1. Középiskolai kategória

Kandó Faló II. (Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma Záhony)

A csapat tagjai: Bökönyi Richárd, Horváth Petra, Pokol László, Szabó Annamária, Szabó Emese

Felkészítő tanár: Jakab József

Az Öt Kiscsillag (NYSZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma Nyíregyháza)

A csapat tagjai: Agócs Zsuzsa, Tóth Ivett, Mészár Anita, Molnár Brigitta, Rózsa Barbara

Felkészítő tanár: Simon Miklós

Szabolcs Megye Lordjai (Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza)

A csapat tagjai: Kusnyír Levente, Doránt Dominik, Juhász Atilla, Szücs Tamás, Kozsla Dávid

Felkészítő tanár: Szikszai György

A csapatok tagjai és felkészítő tanárai oklevéllel és a Vidék Kincse Egyesület, valamint az NMI Művelődési Intézet által felajánlott ajándékokkal mehettek haza.

Dr. Bene János, a zsűri elnöke összegzésként elmondta, hogy ennek a vetélkedőnek nincsenek vesztesei, minden csapat nyert, hiszen nagyon jól szerepelt mindenki, és a felkészülés során megszerzett tudás már önmagában hatalmas nyereség, aminek mindennapi életükben is hasznát fogják venni. Reményét fejezte ki, hogy minél többen kaptak kedvet ahhoz, hogy az így megismert természeti értékeket, épített örökségünket a megyében és az országban jártukban-keltükben felkeressék, s hogy a továbbiakban is részt fognak venni az értékfeltáró, értékőrző munkában.

Fotó: Csutkai Csaba
Forrás: http://szszbm-ertektar.hu

Képgaléria:

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.