Értékek napja Pest megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Irodája új szakmafejlesztő programsorozatot indított el 2018. december 11-én, hogy bemutassa az értéktári munka jó gyakorlatait a megye településeinek. Az értéknapon a szakmai előadások mellett Pest megye több értéktára is bemutatkozott. A rendezvénynek határon túli résztvevője is volt, meghívott vendégként Hargita megyéből Gyergyószárhegy település értéktára mutatkozott be.
Az értéktár nap programját Pest Megye Közgyűlésének elnöke Szabó István nyitotta meg. Elmondta, hogy Pest megye nagyon gazdag értékekkel rendelkezik, jelenleg a megyei listán 216 megyei érték szerepel. Pest megye elkötelezett az értékek összegyűjtésében, de a legfontosabb, hogy az értékek legyenek részesei a megyében élő emberek életének. A vendéglátók nevében Hatvani Miklós Isaszeg polgármestere köszöntötte a résztvevőket: beszámolt róla, hogy amikor az értéktári törvény hatályba lépett, akkor legjobb kezekre bízta a helyi értékek gondozását a településen, elkezdődött egy közös gondolkodás a helyi közművelődési intézménnyel a Dózsa György Művelődési Otthon és Múzeum igazgatójával.
Csóka Eszter a Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Irodájának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: amikor egy településen az értékek mellé közösség szerveződik az új erőforrásokat, lendületet ad a helyi közösségi cselekvésnek, új embereket vonz magához, a településen élők pedig büszkén érezhetik, hogy jó itt élni.
Ambrus Vilmos etnográfus, a Pest Megyei Értéktár Bizottság szakmai tanácsadója, az értékek értékeléséről beszélt, vagyis arról, hogy mit jelent az értéktári munka a gyakorlatban, milyen fontos az értékek népszerűsítése marketing tevékenységgel, illetve média megjelenéssel. Pest megyében 2016 óta létezik az Év Pest Megyei Értéke Díj, amelyet a megyei önkormányzat ad át. 2018-ban az Év Pest Megyei Értéke Díjat a dabasi Gyóni rekordpálya kapta.
Terék József Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense, a Magyar Művészeti Akadémia Köztestületi tagja nemcsak beszélt a tárogatóról, mint ősi magyar hangszerről, hanem rövid zenei bemutatót is tartott. Kiemelte, hogy a hangszer magyarságtudatunk kifejeződése, és nemcsak a tárgyi eszközöket, épített környezetet, hanem a hagyományos népzenét is érdemes belefoglalni a helyi értéktárba.
Hargita megyéből érkezett Kolcsár Béla a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, menedzsere, aki Gyergyószék értékeiről, az értékmentés nem könnyű munkájáról beszélt.
Isaszegi értékeink és kincseink címmel tartott előadást és filmbemutatót Verseczkyné Sziki Éva házigazda, a Dózsa György Művelődési Otthon és Múzeum igazgatója, egyben az Isaszegi Értéktár Bizottság elnöke. Előadásában legfontosabbnak azt tartotta, hogy az értékeket megismerjék a fiatalok és továbbörökítsék, gazdagítsák azokat, illetve része legyen az életüknek, beépüljön a hétköznapjaikba.
Kisfaludi Aranka a Pest Megyei Önkormányzat értéktár referensének vezetésével kerekasztal-beszélgetés zajlott. Kitűnő példákat hallhattunk az értéktár bizottságok működésének eredményeiről, jó megoldásokról, az értékek gazdagításának sokféleségéről: Mogyoródról Herman Katalin; Kókáról Dr. Baksa Brigitta; Hévízgyörkről Terék József; Fótról Kiss Eszter; Üllőről Laza István; Vecsésről Gál István; Galgahévízről Darnyik Ágnes; Péteriből Veszteg Ferenc; Sülysápról Katus Norbert tolmácsolásában.
A program színesítéseként fellépett, az Isaszegi Asszonykórus, valamint a Csata Táncegyüttes. Mindkét csoport kiemelkedő jelentősége, hogy még élő népszokásokat jelenítenek meg énekelve, táncolva gazdagon díszített isaszegi népviseletben.
A módszertani szakmai nap az értéktári tapasztalatokról, megerősítette a résztvevőket a további munka folytatásában, az értéktárak gazdagításának fontosságában, a helyi és megyei értékek bemutatásában. Tanulságos és hasznos volt mindazok számára is, akik most formálják és tervezik a gyűjtőmunka megkezdését. Új lendületet adott a kevésbé eredményes értékfeltárást végzőknek is a 2019-es évre.