Érték- és közösségteremtő krónikások
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet által életre hívott Falusi Krónika irodalmi találkozó Zala megyében is meghirdetésre került, amely a kis zalai falvakban is számos érdeklődőt motivált a jelentkezésre, újjáélesztve ezzel az amatőr művészet ezen ágát. A zalai krónikások 2020. február 21-én, a megyeszékhelyi Apáczai Csere János Művelődési Központban megrendezett sikeres találkozón mérettették meg magukat.
A bemutatót Török Károlyné Miszori Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Szakmai Mintaprogram Központ vezetője nyitotta meg, aki köszöntő szavaiban utalt a Falusi Krónika eredetére, mely évekkel ezelőtt Zalából indult útjára. Az olvasókörök, közösségek számára kínált lehetőséggel Zalában 14 csoportos, valamint egyéni irodalomkedvelő élt.
A Színjátszók Egervári Grémiuma, a nagylengyeli Szent Család Szociális Központ Művészeti Köre, a Gyenesdiási Dalárda és a Gyenesdiási Olvasókör, a murakeresztúri „MURA” Olvasókör, a Vonyarcvashegy Nyugdíjas Klub, a Kishottói Népdalkör, az Együtt Gutorföldéért Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, valamint a településen működő Művelődési Ház – Tánccsoport és a Kertvárosi Nyugdíjas Klub képviseletében álltak a zsűri elé.
A több generációt átfogó krónikások, főként a falusi életformát felidéző neves szerzők műveit, helyi gyűjtésű történeteket és a népi költészet fennmaradt remekeit tolmácsolták élménydúsan, köztük a kilencven esztendős Zag Lajosné. Elhangzottak történelmi időkből merített históriák és nemzedékeken átörökített népszokások is.
Az izgalmakkal teli, értékteremtő órákat követően a zsűrit munkára, a fellépőket műhelyfoglalkozásra kérték a szervezők. A várakozás perceit a közös gondolkodás, tapasztalatok megosztása és érzelmekkel teli vélemények megfogalmazása jellemezte. A kötetlen beszélgetés érintette a benevezés, és a művek választásának motivációját is. A zalai csapat kedélyes, baráti hangulatban, csoportképet készítve, várta a Pácsonyi Imre a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, zsűrielnök és Török Károlyné Miszori Marianna, valamint Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ igazgató alkotta szakmai zsűri értékelését.
Az emléklapok átadását követően, a zsűri elnöke szólította, a Zala megye Kiváló Krónikása címet kiérdemlő Bognár Istvánt, aki Búza Sógor: Pásztor mulatáshoz című szórakoztató pásztordalt adta elő, dalos formában. E cím birtokosa képviseli majd a megyét, április 25-én az országos megmérettetésen, a Lakiteleken megrendezésre kerülő gálán.
A találkozó lelkes fellépői, a zsűri tagjaival, közös fotóval nyomatékosították a hagyományőrző programot, ahol a krónikások produkciói értéket és közösséget teremtettek.
Török Irén
Fotó: Kun Antigoné