Eperjes értékei tárlat
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága
A Múlt- Jelen- Jövő lokális társadalomfejlesztő projekt keretén belül Eperjes értékei címmel nyílt tárlat a Veres Péter Faluházban 2019. július 6-án 14 órakor a település falunapján.
A kiállítást három alkalommal műhelytalálkozó előzte meg, amelyen a település lakosai szép számmal vettek részt. Ezeken az összejöveteleken a jelenlévők megismerkedtek a települési értéktárak fontosságával, illetve a helyi tudás összegyűjtésének jelentőségével.
A település lakosai széles körben halmoztak fel olyan tárgyakat és fényképeket, amelyek számukra értéket képviselnek. Ebből a gyűjtésből állították össze a kiállítás anyagát a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatóságának munkatársai, valamint Kabainé Tóth Andrea, aki eperjesiként dolgozik települése közösségéért a faluházban.
A tárlat köszöntő gondolatait Dohorné Kostyál Zsuzsanna megyei igazgató mondta el elsőként, amelyben összegezte az előzményeket, és hangsúlyozta, hogy ez a kiállítás egy folyamat kezdetének tekintendő. A Csongrád Megyei Igazgatóság és a helyi szakember közös célja az, hogy megalakuljon az eperjesi értéktár bizottság, valamint hungarikum klub működjön a településen.
Mód László néprajzkutató (SZTE BTK Néprajz és Kulturális Antropológia tanszék) köszöntőjében a kiállítás elemeiről szólt. Kitért többek között az egyéni gyűjtemények – bögregyűjtemény – jelentőségére, valamint arra, hogy több tárgy található a kiállításban, ami régi technikával készült napjainkban.
Dr. Kós György közös önkormányzati vezető megnyitó gondolataiban méltatta a jelenlévőket, és hangsúlyozta a közösség összetartó erejét.
Ünnepi műsorként az Eperjesi Kék Nefelejcs Népdalkör és Citerazenekar mutatkozott be és népdalcsokrokkal emelte az esemény fényét.
Az érdeklődők a kiállítás megtekintését követően ismerkedhettek a Hungarikum játszóházzal, amely a Faluház előterében kapott helyet. A kirakó és az értékpiramis kisebbek és nagyobbak körében is sikert aratott.
A Múlt- Jelen- Jövő projekt a kiállított, összegyűjtött tárgyak digitalizálásával folyatódik.
Gál Boglárka