Energiatapstól az energiagolyóig ‒ avagy ifjúságfejlesztés Jánosházán
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságA nyári szabadságolások, iskolai táboroztatások miatt több hét kihagyás után, 2018. augusztus 27-én találkoztak újra a jánosházi ifjúsági műhely résztvevői. A két új taggal kibővült csoport folytatta az ifjúsági közösségfejlesztés, közösségépítés elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítását.
Az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, „Művelődő Közösségek Nyugat-Magyarországon” című projekt keretében zajló műhely negyedik foglalkozásának ezúttal is a jánosházi Batthyány Lajos ÁMK adott otthont. A négyórás együttlét során a helyi ifjúsági munka és a fiataloknak a település életében való részvétele volt a téma.
Az új résztvevőkkel való megismerkedés után Borsos László irányításával ezúttal is egy energetizáló feladattal („energiatapsolás”) kezdték a foglalkozást a résztvevők. Ezután mindenki felidézte, hogy az eddig elsajátított gyakorlatokból mit tudott használni a nyár folyamán. Volt, aki táboroztatáson használt szociometriás gyakorlatokat, egy másik résztvevő rokoni találkozót idézett fel, de képzési csoport, sőt lakodalom is szerepelt, mint nyári közösségépítő alkalom.
A beszélgetés után aktív mozgásra épülő gyakorlatok következtek. Először a két csapatra oszlott résztvevők a „kő-papír-olló” játék mintájára „sárkány-királyfi-királylány” típusú párbajokat vívtak, amely nagy népszerűségnek örvendett. Ezt követően egy „akadémiai székfoglaló” nevű játék következett. Érdekes volt látni a folyamatot, ahogy a résztvevők közösen találtak megoldást arra a problémára, hogy ne tudja elfoglalni az üresen maradt széket az ezzel megbízott játékos. Ezek a feladatok nagyobb létszámú csoportok létrehozásakor jól használhatók.
A testmozgás után agytorna következett, melynél a helyszínen kiállított festmények is szerepet kaptak. A résztvevőknek az ABC minden betűjéhez egy-egy szót kellett keresni, úgy, hogy valamiként kapcsolódjon a teremben található alkotásokhoz. Végül utolsó feladatként egy láthatatlan energiagolyót dobáltak egymásnak a körben felállt résztvevők, ami ügyességi játékként is jól használható. Ezeket a gyakorlatokat kisebb-nagyobb csoportoknál egyaránt lehet alkalmazni.
A foglalkozás zárásaként a résztvevők értékelték a műhely aktuális napját. Elmondták, hogy mit visznek haza a foglalkozásról: nemcsak a jó hangulatot és az új ismeretségeket említették meg, de pl. az egyik angoltanár résztvevő elmondta, hogy az ABC-s játékot tanórára is adaptálni fogja.
Kuglics Gábor