Emmausz nyomában
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóság
Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projektjének keretein belül a baranyai Népfőiskolai Műhely tagjai negyedik alkalommal találkoztak 2019. június 26-án. A programsorozat következő havi foglalkozásán a csoport Zengővárkonyba látogatott. Azért erre a településre esett a választás, mert országosan ismert gyűjteményei vannak, amelyek olyan réteg népművészeti ágakat mutatnak be, amelyek igazán különleges értékek. A településen található a Míves Tojás Múzeum és a Szalma-Kincs-Tár (nemzetközi szalmatárgygyűjtemény).
A gyűjtemények bemutatása előrevetítette, hogy a foglalkozás témája a megyére jellemző sajátosságokra fogja a figyelmet felhívni. A néprajzi vonatkozású elemeket a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztály osztályvezetője, Burján István mutatta be. A baranyai népfőiskolai csoport mellett Bács-Kiskun megyéből, Jakabszállásról érkeztek érdeklődők, akik saját népfőiskolai törekvéseik tanulási folyamatában határoztak úgy, hogy más megyei tapasztalatokat is megismernek. Emiatt is volt indokolt, és eredményes az a módszer, hogy a néprajzos előadó három-négy, csak a megyére jellemző néphagyományról mesélt.
Elsőként a hungarikum Mohácsi Busójárást említette, amely természetesen ismert szokás. Azonban egy új szempontból elemezve, fontos kérdést vetett fel. Nevezetesen a néphagyományokra épülő „fesztivál-ipar” mértékét. A kérdés fontosságát a következő példával lehetett jobban értelmezni. A bólyi Emmausz-járás a katolikus sváb népesség régi, húsvéti hagyománya volt. A több mint száz évre visszatekintő népszokás, néhány éve az identitását keresve, olyan testidegen, fesztivállátványossággá kezdett válni, amely már a legkevésbé sem emlékeztetett az eredeti, közösségi élményre. Azonban az utóbbi időben letisztult, visszanyerte a helyi közösség számára élményt, és örömet adó ünnep jellegét.
A következő bemutatott jellegzetesség a hosszúhetényi húsvéti hegyre vonulás. Az eredete a XIX. századra nyúlik vissza. Egy, a hegyen eltévedt pásztorfiút egy bárány vezette le a faluba. Ezután a háborúba készülő férfiak is a Zengő-hegyen imádkoztak, és visszatértük után, minden húsvét vasárnap hajnalán a hegyre mentek fel. Ez a hagyomány annyira elterjedt a környék felnőtt férfijai körében, hogy mindenféle írott, kihirdetett felhívás nélkül is minden évben részt vesznek rajta. A szokást megfigyelve ismét felmerült az „elfesztiválosodás” kérdése, amely veszélyezteti az alkalom közösségépítő és összetartó erejét. Ellentmondásos példaként a Pécsváradi Leányvásárral zárult a beszélgetés. A valaha néptáncos és hagyományőrző ünnepből, többnapos, zajos fesztivál lett. Turisztikai oldalról jó és kívánatos a megnövekedett érdeklődés, de a népszokásra gyakorolt hatása vitatható. Tulajdonképpen ez a dilemma volt a szerdai foglalkozás kulcstémája.
Ezután a csoport megtekintette a két kiállítást, amelyekben ügyesen elegyítik a hagyományos technikákkal készült népi iparművészeti tárgyakat, a gyűjtő tevékenységből származó, az egész világból összeszedett, hasonló témájú anyaggal. A foglalkozás során arra is lehetőség nyílt, hogy a résztvevők kérdéseket tegyenek fel, igazi tapasztalatcserét folytassanak egymással. Jól sikerült, megyék közti műhelymunka volt.
