Elkezdődtek a szakmai képzések Pest megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága decemberben két-két csoporttal Közművelődési szakember felsőfokú, illetve Közművelődési és közönségkapcsolati szakember középfokú OKJ képzést indított a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében.
A képzések célja a segítségnyújtás azoknak a településeknek, ahol még nincs közművelődési szakember. Az 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről értelmében 2021. január 1-től minden településen legalább középfokú szakképzettséggel rendelkező munkatársat kell foglalkoztatni.
A Pest Megyei Igazgatóság oktatótermében a középfokú képzések 20 illetve 28 fővel indultak el december 9-én és 10-én, a felsőfokúak pedig 28 és 24 fővel december 10-én és 11-én. A felkészítő napok során Pető Lilla megyei igazgató és Czipperer Zsófia módszertani referens előadásában a hallgatók megismerkedhettek a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységével és a megyei igazgatóság programjaival. Pető Lilla kiemelte, hogy a csoport elkövetkezendő egy évében folytatott közös munkája által kiváló lehetőség adódik kapcsolatok alakítására, amelyet később a szakmájukban is hasznosítani tudnak.
A jelenlévők a képzési koordinátorok – Varró Marianna és Truczkos Zsófia – által megismerkedhettek a képzés menetével, és a tanulási felület használatával is. A programban megvalósuló kutatásokról dr. Morvay Szabolcs régiós kutatási vezető tartott ismertetőt.
A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programról is bővebb információkat kaptak a résztvevők, számos kérdésre Török Rita a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati Központjának vezetője válaszolt. A program közel 2000 ember foglalkoztatásával és képzésével kíván megoldást adni a közművelődés területén fennálló szakemberhiányra. A megvalósuláshoz anyagi forrás is rendelkezésre áll: a kormány 5.5 milliárd forintot biztosít ehhez.
A képzések a koronavírus járvány miatt csak a jövő évben indulhatnak el a kontakt órákkal, de a foglalkoztatásban is résztvevők már megkezdik munkájukat a településeken.