Elkezdődött a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ képzés Csongrád-Csanád megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaA Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága 2020. szeptember 3-án 21 fővel elindította az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, érettségire épülő Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (Közművelődési szakember II.) elnevezésű OKJ képzését.
A 900 órás képzés 460 kontakt órából és 440 óra e-learning felületen keresztül történő tanulmányból áll össze, és 2021. márciusáig tart keddi és csütörtöki napokon. A módosított 1997. évi CXL. a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény és a 20/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet kimondja, hogy az önkormányzatoknak a kötelező közművelődési feladatellátás keretében a közösségi színtér működtetésére legalább egy, legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel rendelkező szakembert kell foglalkoztatniuk. A jogszabályi követelmények teljesítése a jelen képzés elvégzésével, végzettség megszerzésével válik biztosítottá.
A képzés elvégzésével a leendő szakember elsajátítja a közösségi művelődési folyamatok koordinálását. Művelődési szolgáltatásokat, rendezvényeket, kiállításokat, vásárokat, táborokat tanul meg szervezni. Szakszerű segítője lesz az amatőr művészeti és szabadidős körök, klubok, valamint tanfolyamok működésének. Elősegíti a szervezet, intézmény szabályok szerinti működtetését, a közművelődési tevékenység feltételeinek biztosítását, a település vagy az adott társadalmi réteg művelődési és a közösségi élete fejlődését.
Az első napon a megyei igazgató vezetésével a résztvevők megismerkedtek a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatóságának munkatársaival, a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységével, a megyei igazgatóság feladataival, illetve egymással, csapatépítő játékok során. Először meghallgatták Dohorné Kostyál Zsuzsanna megyei igazgató előadását az igazgatóság tevékenységéről, bemutatta a képzés céljait is. Ezt követően a hallgatók megismerhették egymást játékosan.
Zombori Zsuzsanna közösségszervező és képzési asszisztens ismertette a Felnőttképzési szerződés részleteit és bemutatta a Moodle felületet.
A Mire elég 10 perc című csapatépítő játék következett, a résztvevők a munka megszervezését és az egymás közötti gyors felosztását gyakorolhatták.
Az igazgatóság irodáinak megtekintését követően munka-, baleset- és tűzvédelmi oktatás következett az igazgatónő előadásában.
Ebéd után Dohorné Kostyál Zsuzsanna a Miről mesél a fénykép? c. játékkal ismertette meg a csoportot. Fotók segítségével különböző közösségekre asszociálhattak.
Majd Langó Csaba módszertani referens felhívta a figyelmet az időbeosztás fontosságára egy közös filmnézés során.
Ezután egy újabb játék a szívesség szolgálat következett, aminek során a tagok csoporton belül felajánlásokat tehettek egymásnak kölcsönösségi alapon.
Ezt követően Langó Csaba módszertani referens segítségével a hungarikumokkal ismerkedhettek meg a résztvevők Kahoot kvíz során, valamint megtanulhatták a szófelhő készítését is.
A napot a Beke Pálról szóló kisfilm közös megtekintése és feldolgozása zárta.
Zombori Zsuzsanna