Elindul a kéz, beindul az ész! – kézműves hagyományok újratanulása
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretein belül 2019. október 31-én útjára indította az Elfeledett szakmák, népi mesterségek visszatanulása című projektet Baranyajenőn.
A tematikát három szakember dolgozta ki, az egyszerű szövés és fazekasság kézműves hagyományainak megismertetésére: Perhács Eszter baranyajenői fazekas mester, valamint Marksz Levente fazekas oktató és Nagy Andrea Rita szövő oktató, mindketten a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóságának módszertani referensei.
A 2019-es év végén megkezdett tanfolyamon először a szövés elméleti, gyakorlati alapjait, majd a fazekasság alap technikáit tanulták meg a résztvevők. Ahogy a címből is kitűnik a csoport tagjai először kicsit bizonytalanul, majd egyre kreatívabban végezték tervezői és alkotói feladataikat. A cél az volt, hogy régi kézműves szakmák felelevenítésével, kevés eszközzel és alapanyagból, egyszerű technikákkal, otthon is elkészíthető tárgyakat tudjanak készíteni. Így először az övszövést, majd az asztali szövőkereten elkészíthető rongyszőnyeg szövését sajátították el. A fonalat saját háztartásukból származó rongyokból állították elő, de találtak régi maradék kötőfonalat is, amivel variálhatták a mintát.
A fazekas foglalkozásokon az ősi marokedényes és felrakásos technikával készült tárgyak hozták el igazán a sikerélményt a résztvevőknek, hiszen egy óra alatt alkothattak egy kész használati tárgyat. Nagy sikere volt ezután a tészta gyúrás és nyújtás jól ismert módszerével készített kerámia lapedényeknek is, amelyből irattartó, életfás fali dísz és házszámtábla született. Alapvető kémiai tudást sajátítottak el a mázazással és külön „tudomány” megismerése kellett az égetéshez is, de a legizgalmasabb az az alkalom volt, amikor a kiégetett, kész kerámiák előkerültek az égetőkemencéből.
Baranyajenő polgármestere, Balogh Csaba kérésére és engedélyével egy rögtönzött kiállítással mutatták be egymásnak alkotásaikat, amelyet kisebb csoportban a faluházban nézhettek meg az alkotók és az érdeklődők. Az együtt alkotás öröme tartja össze továbbra is a csoportot, szeretnék folytatni és tökéletesíteni ezeket a hagyományos kézműves szakmákat, ezért néhány résztvevő vásárolt a szövéshez keretet, csináltatott övszövőt. A kerámia égetéséhez pedig Perhács Eszter fazekas mester járul hozzá, így együtt maradhat az összekovácsolódott lelkes csoport, akik átadhatják gyerekeiknek, unokáiknak ezt a hasznos elfoglaltságot és ezt a tudást, hiszen „a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!” (Morus Tamás)