Elhunyt Szalánczy Józsefné, a hajdúsámsoni művelődési ház nyugalmazott vezetője

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

2019 utolsó napján értesültünk a szomorú hírről, hogy egykori munkatársunk Ica néni tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hiánya felfoghatatlan, hiszen rendszeresen találkoztunk az utóbbi időkig, nyugdíjasként is aktív tagja maradt a közösségnek, könyvtárba, nyugdíjas klubba, kirándulni járt, szívesen elbeszélgetett régi kollégáival.

Szalánczy Józsefné Bógár Ilona Hajdúsámsonban született 1944-ben. Hajdúböszörményben érettségizett, majd népművelőként tért vissza szülőfalujába, 1963. január 1-től a községi könyvtárban helyezkedett el. Munka mellett végezte el a könyvtárosképző szaktanfolyamot. 1969-ben a Művelődésügyi Miniszter írásbeli dicséretben részesítette. 1977-ben kitüntetést vett át. 1986-tól az összevont intézményként működő Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. Szakmai munkája mellett a közélet más területein, így tanácstagként, bizottságok tagjaként is dolgozott. 1993-ig igazgatóként, később megbízott intézményvezetőként, majd munkatársként vett részt a helyi közművelődési, kulturális élet szervezésében. Olyan kiválóan működő közösségeket teremtett az iskolával karöltve, mint a Dínó Bábcsoport, a furulya szakkör, valamint számos ifjúsági és gyermek klub.

Közreműködésével valósult meg több hagyománnyá vált rendezvény, a községi bálok, a majális, a karneváli csoportok fogadása, a szüreti felvonulás, a templomi kórushangversenyek. Teleírt vendégkönyvek tanúskodnak a hírességek, a zenész és színész legendák fellépéséről a régi kultúrházban. 1999-ben elsőként vehette át az önkormányzat által alapított Közművelődési Díjat. 2002-ben a Művelődési Ház és Könyvtár alapításának 50. évfordulóján a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Emlékplakettet adományozott számára. 2003-ban negyven éves, egy munkahelyen eltöltött közalkalmazotti jogviszonnyal vonult nyugdíjba. Ezután is aktív résztvevője maradt a rendezvényeknek, a közösségeknek, a Muskátli Népdalkörnek, később a városi idősek klubjának. Több korosztályba tartozó ismerőssel beszélgetve, a negyven éves munka nem tűnt el nyomtalan, Szalánczyné Ica néni neve egybeforrt a régi kultúrházzal, ahonnan idős és fiatal még egyaránt őriz egy-egy emlékmorzsát régi bálokról, esküvőkről, tanfolyamokról, falugyűlésekről, klubokról, szakkörökről, felnőtt és gyermek előadásokról.

Szemeink előtt a régi színpadon a bordó függöny legördül, nyugodj békében Ica néni, emlékedet megőrizzük.

Tarné Hajdú Judit

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.