Együttműködés a Mentorképzés után

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A megyei amatőr képzőművészeti körök jelentős változáson estek át az elmúlt évtizedben. Számuk csökkent, annak ellenére, hogy az amatőr alkotók száma inkább növekedett. Továbbra is zömmel a közművelődési intézmények adnak otthont a köröknek, igyekezve megoldani azokat a problémákat, amelyek a szakmai terület, vagy a közösségi lét felől érkeznek. Ezekre a kihívásokra kívánt választ, illetve segítséget adni a Mentorképzés amatőr művészeti csoportok támogatására – című támogatott Debrecenben megvalósult képzés. A képzést 22 szakember végezte el, olyan ismereteket és képességeket szerezve, amelyektől remélhető a mentor szerepben történő szakmai közösségépítés. A tanfolyamot sikeresen befejező munkatársakkal összefogva, az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája fejlesztő programot indított útjára a november 30-án nyíló, négy megyei alkotókör közös kiállításának megrendezésével.

A fejlesztő program kidolgozásában az iroda munkatársa, valamint öt megyei, mentorképzettséget szerzett kolléga vesz részt. A folyamat lényege, hogy legalább egy éves mentorálási terv mentén – felhasználva a képzésen tanultakat – segítik a körök munkáját. A sokszor közös, minden alkotókörben egyaránt megjelenő probléma kezelésének, módszertanának, tapasztalatainak megosztásával, értékelésével segítik a helyi tevékenységet.  Az alkotó paletta – címen, Nádudvaron megnyílt kiállításon a kabai, a püspökladányi, a nádudvari kör mellett a debreceni Maticska Jenő Kör vett részt. A kiállításra a magas színvonal és a karakteres szakköri megjelenés a jellemző, köszönhetően annak, hogy az alkotókörök maguk választották ki a paravánra kerülő alkotásaikat.

A fogadtatást és a továbblépés iránti igényt jól jellemzi, hogy a kiállítás „lábon elkelt”, vagyis valamennyi város kiállítóterében megmutatkoznak az alkotókörök. 2018-ban tovább bővül a paletta, hiszen akkor az együttműködő partnerek a megye amatőr képzőművészeti köreinek megyei tárlatát szeretnék megrendezni.

Angyal László 

Fotó: Tóthné Budaházi Judit

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.