Egymás között: „Öregek emlékezete – Fiatalok aktivizálása”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

2019. április 10-én és május 13-án rendezték meg a fiatalabb korosztályt megcélzó „Egymás között” elnevezésű program csoportalakító megbeszélését a Geszti Könyvtárban.

A beszélgetések során a helyi közösségek szervezői, önkormányzati képviselői, és megyei ifjúsági, a cigány kultúra iránt elhivatott közművelődési szakemberek jelentek meg.

A megbeszélésen Baloghné Veres Éva és Rostás Aladárné aktív helyi lakosok elmondták, a gyermekközösségek a zenés népi és cigány tánc, valamint egyéb oktató és nevelő programok gyermekfoglalkoztató tevékenységei köré szerveződnek, ugyanakkor az iskolai környezetben, különféle pályázati támogatásokból megvalósított interaktív, drámapedagógiai módszerek keretében is kipróbálhatják magukat. Jóni Zsuzsanna, a Preveza Kft. és a Sarkadi Védőnői Szolgálat munkatársa hozzátette, az általános iskolából kikerülő fiatalok összefogását célzó tevékenységek mégsem jellemzőek a településre, pedig a helyiek szerint azok, akik helyben maradtak, nem tanultak tovább vagy visszaköltöztek családjaikhoz, aktív közösségi tagjaivá válhatnának a településnek. A beszélgetés során a helyi képviselőkön kívül Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője és Nagy Nikoletta, Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke megerősítette, hogy a településen a hagyományok felelevenítésére és a közösségi összefogás  ösztönzésére egy-egy közösségépítő alkalom megvalósulásával maguk is szívesen átadnák ismereteiket, és azok gyakorlatba való átültetésében is részt vennének.

Ennek fényében a következő alkalommal, 2019. május 13-án a helyi közösségépítő folyamatok lehetőségeit tárták fel a résztvevők. A beszélgetés során a családi hagyományokat, a közösség hagyományos ünnepeit, az öregek emlékezetében élő múltbeli értékeket idézték fel a jelenlévők. A helyi gasztronómiai jellegzetességek, a család és a háztartás köré szerveződő események felidézésére a találkozón egy hagyományteremtő szándékkal megrendezendő nyári kulturális program tervei körvonalazódtak. Az eseményen Zsoldos Józsefné, a Geszti Könyvtár munkatársa megfogalmazása szerint egymás között muzsikálhatnak a helyi zenészek, mutathatják be tánctudásukat a gyermekek, beszélhetnek az idősek a fiataloknak arról, hogyan kovácsolnak élő közösséget a családi szokások és a hagyományos életforma.

Medvegy-Andelic Marija

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.