„Egymás között” a roma ifjúsági korosztályért

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

2019. március 11-én került megrendezésre Geszt határszélen, a fejlődés peremzónáján fekvő településen megvalósuló „Egymás között” program projektindító megbeszélése.

A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságának bemutatásában az „Egymás között” közösségépítést segítő projekt ismertetésére került sor, melynek célja a roma ifjúsági korosztály részvételével a helyi közösségi cselekvés indítása. A program a helyi cselekvőkkel együtt valósul meg, amelyben a folyamatokat szakemberek, helyi aktív lakosok, önkéntesek segítik. Korábbi kreativitásra épülő tevékenységek tapasztalataiból kiindulva igény mutatkozott a roma ifjúsági korosztály megszólítására, hagyományainak, kultúrájának erősítésére, valamint a műhelyfoglalkozás keretei között közösségépítő, közösségi aktvitás fejlesztésére.

A projektindító megbeszélés célja az volt, hogy a meglévő és alakuló helyi közösségek működése, az ifjúság társas kapcsolatai, értékei feltérképezésre kerüljenek, ezáltal a közösség és általuk képviselt tevékenységek, hagyományok tartós fennmaradásának segítése valósuljon meg. A megbeszélésen Fábián Zsuzsanna, Geszt Község Önkormányzatának polgármestere ismertette, hogy az infrastrukturális fejlesztések mellett elengedhetetlen a helyi közösség értékeinek, hagyományainak, ápolása, a tehetséggondozás. Brandtné Czirják Éva, Geszti Arany János Általános Iskola intézményvezető és Jóni Zsuzsanna, a Preveza Kft. és a sarkadi és geszti Védőnő Szolgálat munkatársa megerősítették, hogy e program nagy segítségére lehet a társadalmi jelentőséggel bíró fiatal, kisgyermekes anyukák közösségi aktivitásának fejlesztésében.

A megbeszélésen kovácsolódó közösségben Borsós Lászlóné, a Geszti Arany János Általános Iskola pedagógusa és Zsoldos Józsefné a könyvtár munkatársa kiemelte, hogy a tenni akaró helyi lakosok bevonása és további partnerek meghívása, ötleteik és javaslataik befogadása a helyi közösség erősödését szolgálná, a fenntartható fejlődéshez járulna hozzá. A megbeszélésen a problémák és hiányosságok feltárását követően a mintegy 800 lélekszámú település adottságai, értékei, pozitívumai kerültek felsorolásra melyek, mint a kultúrájuk átörökítését szolgáló közösségi tevékenységek alapjait nyújthatják, s olyan kezdeményezések kidolgozását segíthetik, amelyek lehetővé teszik a roma és nem roma közösségek együttműködését, közös érdekeik előmozdítását.
A 2019 áprilisától kezdődő 12 alkalmas műhelyfoglalkozás előkészítéséért egy további, 2019 március végén sorra kerülő, a közösségek, a helyi lakosok bevonása veszi kezdetét, s a megismerésüket szolgáló, a közösségek adottságaira fókuszáló módszerek felkutatását is magába foglaló megbeszélés várható.

Medvegy-Andelic Marija

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.