Egy színes egyéniség fekete-fehér fotókkal Vasból

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programjának (KFKP) keretében Vas megyében nagyon sok kreatív és a közművelődés mellett más területen is aktív személyt ismerhetünk meg.

A Vas Megyei Igazgatóság, bemutatva a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program adta lehetőségeket, elsőként Makrai Tamás közművelődési asszisztenst és alkalmazott fotográfust szeretné megismertetni az olvasóval.

Tamás a programban a felsőfokú szakemberképzésben és foglakoztatásban is részt vesz. Jelenleg Sárváron a Nádasdy Kulturális Központban végezi munkáját.

Igazi közösségi embernek vallja magát: első „csapat”-élménye az egyetemi laphoz kapcsolódik, ahol fotóriporterként és újságíróként dolgozott. Úgy érzi, hogy az ottani munka meghatározó élmény volt, hiszen a fotózás került fókuszba az életében. Ennek hozadékaként rengeteg olyan emberrel és civil szervezettel ismerkedett meg, akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot, és akik a későbbi munkáját is segítették.

Két évig dolgozott közösségi koordinátorként a Nemzeti Művelődési Intézetnél, ahol a már meglévő kapcsolati tőkéjét még tovább tudta bővíteni Vas megye civil életének megismerése tekintetében, hiszen ebben az időszakban a kisebb falvakat fedezte fel. Ezek a tapasztalatok segítették abban, hogy nagyobb rutint szerezzen, hogyan kell egy közösséget összetartani, számukra eseményeket szervezni.

Civil életében is aktív közösségi életet él, autóskirándulásokat és autósprogramokat szervez, és a Sárvári Veterán Piknik az ő nevéhez is köthető. Az autók, autós közösségek iránti szenvedélye azzal magyarázható, hogy autóssport fotózásával is foglalkozott, valamint büszke tulajdonosa Ellának, egy veterán Volkswagen bogárnak. Mindezek mellett aktív közreműködője a Sárvári Fotóklubnak.

Tamás önkéntesként is tevékenykedik a megyében, szombathelyi kollégáival több TFCD-fotózást is szerveztek, és az Aranyhíd EGYMI táboraiban is dolgozott táborfelügyelőként.

Családja több generáció óta méhészkedéssel foglalkozik, kézműves mézeiket megyeszerte ismerik. Szervezési munkákban és fotósként a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület munkáját is segíti.

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretein belül közművelődési asszisztensként értékmentő tevékenységet végez. Egy olyan kutatómunkában vesz részt, amely a sárvári fotótörténetet kutatja, egészen az 1800-as évek végétől a 1990-es évekig, a digitális korszak kezdetéig. A sokrétű munka során sárvári és Sárvárhoz köthető fotósokkal készítenek interjúkat, valamint a Nádasdy Kulturális Központ rendkívül nagy gyűjteményét dolgozzák fel, melyek közt üvegnegatívok és 35 milliméteres tekercsek is megtalálhatók. Ez a munka későbbi alapja lehet egy közösségi fejlesztésnek is, alkotóközösségek vonatkozásában. Ebben a kezdeti szakaszban még nem meghatározható, hogy miként fog továbbfejlődni ez a folyamat, de kiadványt mindenképp terveznek az elkészült anyagokból.

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága munkatársainak nagy örömére szolgál, hogy olyan tettrekész, és hivatástudattal rendelkező kollégákkal tudnak együtt dolgozni a program keretein belül, mint Makrai Tamás.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.