Egy polihisztor a „Kultúra kőszegi /felleg/várából”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2020 márciusában a Vas Megyei Közgyűlés által adományozott Kuntár Lajos Sajtó-díjat Tóthárpád Ferenc kapta meg, melynek átadására később kerül sor. A kitüntetés elsősorban újságírói munkájának szól, azonban a polihisztor megjelölés életútját tekintve cseppet sem túlzás.

Tóthárpád Ferenc nagyon örül, hogy egy ilyen rangos elismerés Kőszegre került. Ennek ellenére furcsa módón nem sorolja magát az újságírók közé, csak „egy ember, aki újságot is ír”.

2003-tól a Kőszeg és Vidéke munkatársa, majd főmunkatársa. Ezt követően 2007-től a Kőszegi Hírmondó alapító főszerkesztője a lap megszűnéséig. 2015-ig volt a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztője, de továbbra is a havilap munkatársa maradt. A VadócHétfőiek LapjaiSi-reader – létrehozója, szerkesztője. Alkalmanként országos lapokba is ír.

   

Hálás, ugyanakkor nehéz feladat is munkásságáról rövid összefoglalót írni, hiszen Árpád író, drámaíró, költő, szerkesztő, újságíró, zenész és közművelődés tekintetében szakírói munkát is végez. A címben megjelölt A kultúra kőszegi /felleg/vára – Egy kisváros művelődéstörténetéből című kötete a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház és közművelődés intézményi történetét dolgozza fel a kezdetektől napjainkig.

Szépíró munkáiból A végtelen fragmentuma vagy a Hajszálrepedések megemlítése csak töredék, ugyanakkor a teljesség igénye nélkül, nemcsak felnőtteknek ír, Dőzsöl az égen a Hold, Családi versek és versdalok a Rózsabors Műhely versdalaival, valamint a Kil, a kajla kiscsikó és Tücsök Prücsök mesesorozata a legkisebbekkel szeretteti meg a magyar irodalmat.

Csendes, talán magányos alkotók közé sorolja magát, még akkor is, ha több kötet kapcsán amolyan irodalomszervezőként is tevékenykedett. Kőszeg és Szombathely tekintetében, számos kiadvány, téma jelent már meg, melyek feldolgozását rá bízták. A közösségi lét inspiráció és segítség is a munkásságában. Ugyanakkor nagyon szerencsésnek tartja magát, mert sok jó ember veszi körül, sok jó (közművelődési) szakember, kultúráért felelős EMBER bizalmát élvezi a megyében. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának amatőr művészeti programjaiban is gyakran részt vesz.

Ez a bizalom nagyon is fontos, támogató, hiszen Árpád azt vallja: „…a siker az én szememben messze áll a népszerűségtől, inkább valami olyan visszajelzés, ami nem feltétlenül a legismertebb produktumokra adott válaszként tölt el örömmel. Ilyen például, amikor nem a személyes ismeretség, hanem egy-egy cikk, vers vagy könyv kapcsán megtisztelnek az Olvasók azzal, hogy küldenek néhány sort.

Ilyen volt a Vadalma című dráma, (Soproni Petőfi Színház 2016, Kőszegi Várszínház 2017.) amely – nagy meglepetésemre – megérintette a középiskolás korosztályt is, olvassák, véleményt mondanak róla és ennek kapcsán, nem a siker motivál, de szükséges, és persze segíti az alkotómunkát. Gondolok valamit a világról, az írásról, a művészetről, de nem az érdekel, hogy a gondolataimmal sikeres leszek-e vagy sem…”

Az igazságtalannak tartott helyzeteket nehezen viseli, de a közösség „sok jó ember vesz körül” és a sok tanulással, talán tapasztalati tanulással töltött év is átlendíti a nehezebb időszakokon.  Vallja József Attila szavait, hogy „rendet” megteremteni és megtartani csak munkával, odaadással lehet és minden többértelműségével: „Még jó hogy vannak jambusok!”

Ez a kiszámíthatóság, a hitelesség a szülőföld iránti elkötelezettség az elsők között szerepel Tóthárpád Ferenc munkásságának sarkalatos pontjai közt. Kicsit gondolataiban élő, furcsa embernek tartja magát, ugyanakkor saját magától idézve fogalmaz meg üzenetet a jövő számára, arról, hogy mennyire fontos az életben múltunk és közösségünk és közvetlen környezetünk:

  A rét, tudom, itt nincs lenyírva szépen, / de négy égtájra van még sok rokon, / s a nációk nagy öntőtégelyében / a balgaságot nem veszik zokon.” /Itt-hon/

Tóthárpád Ferenc boldog, hogy a díjjal felfigyeltek rá, de a Kőszeg és Vidéke, a kiadó és a szerkesztőtársai nélkül, fel sem merülhetett volna, hogy ez az elismerés Kőszegre kerülhessen.

Árpád ars poétikája is ezt a szerénységet támasztja alá és azt is bizonyítja, hogy a 2020-as Kuntár Lajos Sajtó-díj a legjobb helyre került:

 „Napjaim, kis rózsafüzérgyöngyök,

elperegnek ujjaim között.

Morzsolgatva ábrándozom arról,

meddig tart a mulandó, s meddig az örök!”

 

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.