Egy közösségi jó gyakorlat a bői műhelyben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A „Gazdálkodjunk közösen a jövőnkkel!” című projekt résztvevői ezúttal meghívott előadókat fogadtak, a 2019. október 21-én megtartott műhelyfoglalkozáson Nádasd település közösségi jó gyakorlataival ismerkedtek meg.

A foglalkozás kezdetén Kuglics Gábor, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának módszertani referense köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a felkért előadókat: Földes Tímeát, az „Együtt Nádasdért” Faluszépítő és Fejlesztő Kulturális Egyesület elnökét és Kőrösi Krisztina evangélikus lelkészt.

Földes Tímea bemutatta az 1997-ben alapvetően egy községi újság kiadására létrehozott szervezetet, amely azonban a település – sőt azon túlnőve, a környező falvak – fejlesztésének, közösségi életének is motorja lett. Az egyesület először teleházat működtetett, majd IKSZT-t hoztak létre, ma pedig már a helyi közösségi színtér működtetője. Az informatikai, közművelődési alapszolgáltatások ellátása mellett a közösségről sem feledkeztek meg: kérdőíves kutatással mérték fel a településen élők falufejlesztő elképzeléseit, amelyeket folyamatosan, közösségben valósítanak meg. A települési hulladékgyűjtéstől a fasor telepítéséig, a télűző rönkhúzástól a pünkösdi helytörténeti vetélkedőn át a betlehemezésig tart az egyesület tevékenységi köre. A szervezettel a Nemzeti Művelődési Intézet is együttműködik a népfőiskolai hálózat kialakításában.

  

Kőrösi Krisztina lelkész elsőként a nádasdi evangélikus gyülekezet által megvalósított közösségi programokat ismertette, a baba-mama klub létrehozásától kezdve a családi istentiszteleteken át az idősek klubjáig. Elmondta, hogy 2014-ben egy pályázat révén őshonos magyar gyümölcsfákból tündérkertet alakítottak ki. Egy megvásárolt parasztház udvarán pedig a reformáció emlékműve körül meditációs kert kialakításába kezdtek, melynek tervét a saját ötletük alapján pályáztatással választották ki. Ebből minden korosztály kiveszi a részét: az ifjúsági klub tagjai segítenek a földmunkában, az asszonyok jól tartják a többieket és virágosítanak, a férfiak pedig végzik a munka nehezét. A kert kialakítása még jelenleg is folyamatban van, ami motiváló, meditációra ösztönző feliratok kihelyezésével ér majd véget.

A bőiek részéről kérdésként merült fel a fiatalok megszólításának módja. A nádasdiak részéről válaszként elhangzott, hogy nincs általános recept, minden esetben más-más módon kell megtalálni a fiatalokkal a közös nyelvet. Földes Tímea elmondta, a ma már felnőtt tagjaik hozzák a programokra a gyermekeiket, hogy ők is megtapasztalják azt a közösségi élményt, aminek a szüleik is részesei voltak fiatalon, így az ifjabbak „belenőnek” a közös munkába.

Az előadók hangsúlyozták, hogy árnyoldala az ő munkájuknak is van, például: el nem nyert pályázatok, a közösségből kilépő személyek stb. Mindezt ellensúlyozzák azonban az új csatlakozók vagy az önkormányzat, a civil szervezetek és az egyházközségek közötti jó együttműködés. Ehhez a pályázati lehetőségek csak plusz erőforrást szolgáltatnak.

A műhelyzáró beszélgetésen több olyan ötlet is elhangzott, amire felcsillant a bői résztvevők szeme. Így például az, hogy Nádasdon a lakosság javaslata alapján az önkormányzat díjazza azt a személyt, aki sokat tesz a közösségért; ennek a díjnak a jövő évtől kifejezetten ifjúsági változata is lesz. Érdekes ötlet volt az is, hogy az 50 éves házassági évfordulóját ünneplő párokat a faluközösség nyilvánosan köszöntse fel.

Zárógondolatként Kuglics Gábor műhelyvezető kiemelte, a civil lét nem egyenlő az egyesület létrehozásával. Közös akarattal, közös célok érdekében jogi keretek nélkül is lehet sikeresen tevékenykedni, ha megvan hozzá a kellő elszántság.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.