Egy év az ifjúságfejlesztésben Jánosházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2018 májusában indult és 2019 áprilisában ért véget az Ifjúsági műhely címet viselő foglalkozássorozat a jánosházi Batthyány Lajos ÁMK-ban. Az ifjúsági közösségfejlesztő, közösségépítő műhelyre az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” című projektje keretében került sor.

A műhelyfoglalkozás helyszíne Jánosháza lett, ami Vas megye hátrányos helyzetű térségében található kisváros, de a toborzás során a megye összes településére eljutott a meghívó. Végül 9 településről érkezett a 16 beiratkozó. A tréningelemekkel átszőtt foglalkozássorozatot 11 fő végezte el, amelyről emléklapot kaptak.

A tevékenységben szakmai ismeretek (pl.: ifjúsági pályázati lehetőségek), ifjúságügyi jó gyakorlatok és módszertanok (élménypedagógiai, drámapedagógiai, kommunikációs, tárgyalástechnikai) átadása történt az ifjúsági közösségekkel foglalkozó vagy foglalkozni tervező személyeknek (civil szervezetek vezetői, pedagógusok, szociális munkások, közművelődési szakemberek). A jelenleg is fiatalokkal foglalkozó résztvevőktől folyamatos visszacsatolást kaptunk az év során. Elmondták, hogy a szakmai felkészültségük erősödött, az ifjúság megszólítását, aktivizálását hatékonyabban tudják végezni.

Távlati cél volt, hogy az átadott ismeretek, módszertanok alkalmazásával a fiatalok érdeklődése felkelthető legyen az új tanulási formák iránt. Az ifjúsági közösségek megerősíthetők, ezáltal bevonhatók legyenek az egész életen át tartó tanulásba. Ennek utánkövetése, mérése, erre épülő új projektek kidolgozása a közeljövő feladata lesz.

A megvalósítás folyamán két látóútra is sor került, amelyekbe bevonták az együttműködő partnereket is. A 2018. novemberi látóút helyszíne az Új Nemzedék Központ szombathelyi Kontaktpont irodája volt, ahol az iroda munkatársai mutatták be szervezetüket. Ugyancsak itt ismertette az ifjúság körében végzett tevékenységét az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. 2-2 munkatársa. A 2019. márciusi látóút során partnerek voltak: Szentgotthárd Város Önkormányzata és Ifjúsági Tanácsa, az Őrállók Alapítvány és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága, akik bemutatták tevékenységüket a csoportnak. A partnerek sokszínűsége által a résztvevők láthatták az ifjúságügy komplexitását, annak sokféle megközelítési lehetőségét.

A műhelyfoglalkozást elvégzett szakemberek a későbbiekben is kapcsolatban maradnak egymással, így a szakmai háló erősödik. Kapcsolatban maradnak az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságával is, rajtuk keresztül pedig az ifjúsági közösségek elérhetők, bevonhatók lesznek más projektekbe.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.