Dokumentumfilmes-szakkör zárult Sorkifaludon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzet Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága a TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0106 azonosító számú projekt fenntartása keretében Dokumentumfilmes-szakkört bonyolított Sorkifaludon. A csoport munkája 2019. szeptember 18-án bemutatóval zárult.

A záróprogramon nemcsak a csoporttagok, de a Gárdonyi Géza Általános Iskola további diákjai is részt vettek Simon Zsolt igazgató vezetésével, továbbá jelen volt Erős Zoltán, Sorkifalud község polgármestere is.

 

A szakkörzáró esemény kezdetén Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett, hogy a Művelődési Intézet és a község kapcsolata egy sikeres Kapunyitogatóval indult, majd a tavalyi évben a „135+1=A jövő zenéje” programmal folytatódott. A jó kapcsolat és a fogadókészség miatt került a dokumentumfilmes csoport a sorkifaludi iskolába.

Ezt követően a szakkörben részt vevő diákok mondták el egyenként, hogy mi mindenben fejlődtek az együtt töltött órák során. Elsősorban a videók beállítását, a fényviszonyok figyelembe vételét, a kamera mozgatásának tudatosítását említették meg. Mivel a filmkészítés a fényképezésből nőtte ki magát, ezért a filmes szakkör a fotókészítésben is komoly szakmai ismeretet adott a résztvevőknek.

A program összefoglalásaként sor került az elkészült kisfilmek levetítésére, illetve a legjobban sikerült fotók bemutatására, amelyeket Simon Ádám értékelt. A foglalkozásvezető elmondta, hogy a csoport tagjai végig érdeklődéssel vettek részt a jó hangulatú, közös munkában, amit ő néhány werkfotóval is alátámasztott. A diákok pedig kifejezték nyitottságukat arra, hogy a megszerzett szakmai tudást az iskolai események dokumentálása során is felhasználják, illetve társaiknak is továbbadják.

Simon Zsolt intézményvezető megköszönte az Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának, hogy a szakkört az iskolába hozta, Erős Zoltán polgármester pedig reményét fejezte ki, hogy a Művelődési Intézet és a település jó kapcsolata a továbbiakban is megmarad.

Kuglics Gábor 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.