Dél-dunántúli Értékek Napja

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

A Tolna Megyei Önkormányzat és az NMI Művelődési Intézet 2018. június 22-én, pénteken, a Tolna megyei Bogyiszlói Holt-Duna parton „Vár a Megye” címmel rendezte meg a Dél-dunántúli Értékek Napját.

A borongós időjárás ellenére már reggel hét órakor nekiláttak a települések és a Somogy és Baranya megyéből érkezők a sátraik díszítésének, hogy bemutathassák értékeiket a résztvevőknek. A rendezvényen Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Tölcsér Tímea, a Művelődési Intézet Szakmai Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője, valamint Tóth István, Bogyiszló polgármestere köszöntötte a vendégeket.

A köszöntők után a Duna koszorúzására került sor, a jó hangulatú rendezvényen hagyomány a települések közötti játékos versengés. Az idén sem volt ez másként, a résztvevők nemcsak a „Minden Ízében Tolna Megye” főzőversenyen, de a „Megyejáró Hétpróbán” is megmérethették magukat, és a legszebb standot is kiválasztották.

Ezekkel a programokkal párhuzamosan konferenciát rendeztek „Az értékek összekötnek” címmel.

A konferencián előadást tartott Dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány elnöke, a Hungarikum Bizottság értéktárakért felelős koordinátora, aki az értéktárakkal kapcsolatos tapasztalatokról, jó példákról beszélt. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság munkájáról a bizottság elnöke, Dr. Say István tartott előadást.

Jó gyakorlatokat is bemutattak: Révai Lilla „A medinai értékösvényen járni jó” címmel megtartott előadását Tolna megyéből, Takács Mária előadását, a Somogy megyei Gölle értékeiről, illetve Baranya megyéből Halmai Gáborné előadását, aki az Észak-Hegyhát tájegységi értéktár munkáját mutatta be.

Az előadásokat követően szekció ülésekre került sor, ahol Komjáthi Tamásné „Öltözékünk üzenete”, Viliminé dr. Kápolnás Mária „A múlt nyomában, ahogy a helyi értékeket feltárni érdekes”, Sümegi József, pedig „Tolna megye történeti emlékei” címmel tartotta meg előadását. A finom ebédek után került sor a Tolnaikum díjak átadására. Az idén négy megyei érték vált Tolnaikummá. Tolnaikum lett a Bátai Szent Vér kegyhely, az erről szóló oklevelet Udvardy György pécsi püspök és Sümegi József bátaszéki diakónus, a kegyhely őrzője vette át. Ugyancsak Tolnaikum lett a Paksi Atomenergetikai Szaktudás, az oklevelet Hamvas István, az atomerőmű vezérigazgatója és Kovács Antal kommunikációs igazgató vette át. Szintén Tolnaikum lett a Sióagárdi Hímzés és Népviselet, Hímzésmúzeum. A díszoklevelet Gerő Attila polgármester és Varga Jánosné, a múzeum tulajdonosa vette át. A negyedik Tolnaikumnak Lázár Ervin írói munkásságát választották. Ennek érdekessége az, hogy diákok terjesztették fel értéknek a szintén a megyei önkormányzat által megtartott értékvetélkedőn.

E rendezvényen azokat a települési értéktár bizottságokat is elismerték, melyek kiemelkedő értékgyűjtő és népszerűsítő munkát végeztek. Ebben az évben a tolnai és bogyiszlói értéktár részesült „Érték díjban”. Nem maradtak elismerés nélkül azok az ifjú értékőrök sem, akik értékmegőrző munkájukkal hozzájárultak valamely értéktár bizottság munkájához, ahhoz, hogy az értékek száma gyarapodjon. Ezúttal az őcsényi Perczel Mór Általános Iskola részesült elismerésben.

A jó hangulatról nemcsak a programok, hanem a fellépők is gondoskodtak. Fellépett a Bogyiszlói Hagyományőrző Együttes, a Bogyiszlói Zenekar, a Tengelici Gitár Szakkör, a gyönki Harmónia Rand-Band Gyermekkórus és Zenekar, a Bátai Vadvirág Cigány Hagyományőrző Tánccsoport és a szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.