Csongrád-Csanád megye

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága

A határok nem (csak) a térképen, hanem elsősorban a szívünkben és a lelkünkben léteznek – kezdte ünnepi beszédét Gémes László a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke. Trianon 100. évfordulóján. Az ország legtöbb településén tartottak ünnepi megemlékezést, de Csongrád megye emlékezett és egyben ünnepelt is: neve Csongrád-Csanád megye lesz ezentúl. Az ünnepi eseményen a Nemzeti Művelődési Intézet a Csongrád megyei igazgatósággal képviseltette magát.

„A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal.” (Miklós Péter, történész)

A megye mai területének számottevő részét az egykori Csongrád megye alkotja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét.

Csongrád-Csanád megyében is számos program emlékezett meg a békediktátum évfordulójáról, az Egyházmegye templomaiban 2020. június 4-én 16 óra 32 perckor 5 percre megszólaltak a harangok a nemzeti összetartozás kifejezéseként. A Dómban a harangszó után Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrált a múltra emlékező és a jelenért hálát adó szentmisét.

„Három könnycsepp szempillámon
Nehéz, forró mind a három.
Lelkem legmélyéről jönnek
Szemembe a drága könnyek!
Az első könny, mely úgy éget
Siratja a Felvidéket,
A második a legdrágább
Téged gyászol Bácska, Bánát!
A harmadik – legnehezebb
Erdélyország érted pereg,
Érted pereg vagy tán másért:
Egész, Nagy Magyarországért!”
                 -Vályi Nagy Géza-

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.