Csongrád – Csanád – Csík és Padé „es”
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága
Az NMI Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodájának munkatársai március végén Erdélyben, Csíkcsomortánban jártak. A kapcsolat immár évekkel ezelőttire nyúlik vissza, de az út aktualitása egy tavaly megjelent pályázat volt. 2017 januárjában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírta a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázatát, az iroda munkatársai pedig felajánlották Csanádpalota önkormányzatának, hogy ennek szakmai részét megírják, tekintettel a helyi amatőr színjátszó csoporttal való jó kapcsolatukra.
A „3 ország, 2 projekt, 1 nemzet” címet viselő pályázat fő célja az volt, hogy Csanádpalota tegye hivatalossá régóta meglévő, élő kapcsolatát a Hargita megyében fekvő Csíkcsomortánnal, mégpedig egy testvértelepülési megállapodás megkötésével. Tegyék rendszeressé a színjátszó találkozókat határon innen és túl, valamint kapcsolják be ebbe a közegbe Csanádpalota vajdasági testvértelepülését, Padét is.
Bár a székelyek csodálatos hanghordozása és varázslatos szókincse folyamatosan itt duruzsol a fülünkben, utánozni mégsem tudjuk. Épp olyan ez, mint amikor valaki a szegediek nyelvén próbál megszólalni… No, de kérem, erre születni kell… És amikor a csíkcsomortániak nekünk kedveskedve pityókás tokányt főznek, ekképp diskurálnak egymás között: „S kellene még uborka es, menjen be valaki a városba és hozzon 5 borkánt.” Mi pedig csak némi segítséggel jövünk rá, hogy nem vesztek ám össze az uborkán, csupán a befőttes üveg neve népiesen a borkán.
Noha pozitív elbírálásban részesült, a pályázatban megítélt összeg csak az egyik projekt megvalósítását tette lehetővé. Mégis így vált valóra egyik legnagyobb törekvés, amelynek eredményeként március 23-25. között megrendezték a „II. Székelyföldi és Anyaországi Falusi Színjátszók Találkozóját”. A szervezés, összehangolás mind az anyaországi, mind a székelyföldi részről meglehetősen nagy precizitást igényelt. Az iroda dolgozói a pályázat megírásán, a Kelemen László Művelődési Ház munkatársai pedig az utazás lebonyolításán dolgoztak sokat. A fogadó oldalról pedig Mihályi Magdolna, a Szellő Szálló vezetője, a panzió munkatársai és a csomortáni amatőr színjátszó csoport gondoskodtak arról, hogy minden gördülékeny legyen.
A péntek hajnali indulást 12 órányi utazás követte, mígnem a 25 fős Csongrád megyei csapat 2 fős padéi képviselettel kiegészülve megérkezett a Szellő Szállóba, ahol székely népviseletbe öltözött gyerekek kürtős kaláccsal fogadták a kissé elcsigázott, ugyanakkor kíváncsisággal teli küldöttséget. Vacsora után a panzió udvarán szelíden megbúvó kopjafához sétáltak, ahol Varga Sándorra, a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület néhai elnökére, a „Csíki Versünnep”, a „Székelyföldi Verstábor” és a „Székelyföldi és Anyaországi Falusi Színjátszók Találkozójának” ötletgazdájára és megvalósítójára emlékeztek. Sándor 2016 januárjában hunyt el, és olyan munkásságot hagyott hátra, amelyből időnként meríthetünk, máskor hozzáteszünk és megújítunk, vagy éppen újragondolhatjuk azt.
Az est további része a baráti beszélgetéseké volt. Szombat délelőtt Csíksomlyóra és Csíkszeredára utaztak az iroda munkatársai és székely barátok tolmácsolásában ismerték meg a főbb látnivalókat. Ekkor persze már mindenki nagyon izgatott volt, hiszen délután kezdődött az egész estét betöltő fő attrakció, maga a nagybetűs SZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ. A tavaly megépült és ünnepélyesen átadott művelődési ház falai a tanúk arra, hogy milyen óriási közösségformáló ereje lehet a színjátszásnak.
A program nyitásaként Nyergesné Kovács Erzsébet, Csanádpalota polgármestere és Ferencz Csaba, Csíkcsomortán polgármestere mondott köszöntőt. Elmondták, hogy mennyire fontosnak és értékesnek tartják a hivatalossá tett testvértelepülési kapcsolatot, amelynek első gyümölcse épp ez a találkozó. Szügyi Andrásné, a Kelemen László Színtársulat rendezője és Boros Katalin, a Lármafa Színtársulat vezetője is szólt néhány szót.
Majd izgalommal, és sok-sok nézővel telt meg a kultúrház, s ezúttal a következő darabokat mutatták be:
Nóti Károly: A nyúl; Rejtő Jenő: Szabad a vásár; Vaszary Gábor: Bözsi című műve a Kelemen László Színtársulat előadásában. Nóti Károly: Süt a hold című bohózata a csíkdelnei Citória Színtársulat előadásában és a csíkcsomortáni Lármafa Színjátszó csoport előadásában pedig két darabot láthattak az érdeklődők: A buszmegálló című bohózat és Kéri Ferenc Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh című komédiáját.
Zárásként csomortáni fiatalok néptánc előadása következett, majd valamennyi résztvevő emléklapot kapott, amelyen a következő sorok álltak:
„… Az Úr 2018. évének március havában, Csíkcsomortánban tartott színjátszó találkozón olyan teljesítményt nyújtott, hogy részére ezen emléklap biztosítja a „falusi színjátszó” megtisztelő cím viselését. A cím birtokosának e pillanattól kezdve nemes feladata mindenkor és mindenhol, Magyarországot, Erdélyt, Székelyföldet, a magyar népet és a magyar kultúrát népszerűsíteni és védeni.”
Az emléklapokat Ferencz Csaba polgármester és Mihályi Magdolna, Varga Sándor özvegye adták át. A tapsviharból felocsúdva a színjátszókról és a szervezőkről csoportfotók is készültek. Majd a kultúrház galériáján már szépen terített asztal várt mindenkit, és a résztvevők megkóstolhatták a pityókás tokányt, amelyhez sikerült végül 5 borkán uborkát szerezni napközben.
És a sütemények, fánkok kínálása közben egy rögtönzött zenekar is előkerült, nem is akármilyen: hegedű, bőgő, tangóharmonika és klarinét. Rögtönzött volt, tán még sose játszottak együtt. S, ha valaki közülük elfárad a nótázásban, aggodalomra semmi ok, hisz 3 generációnyi zenészük van – mondta a polgármester úr. Aki pedig nem hiszi, hogy mindez így volt, járjon ám utána! Megteheti, mert Nagy Zoltán Péter és Megyeri Zoltán, a Fehérvár Tv munkatársai felvételt is készítettek az eseményről. Ferencz Csaba polgármester Széllyes Sándor Székely karácsony című versével búcsúzott az iroda dolgozóitól a mihamarabbi viszontlátás reményében. Munkatársaink is hasonlóképpen éreztek. Valamennyiünknek egy képzeletbeli molinón a „III. Székelyföldi és Anyaországi Falusi Színjátszók Találkozójának” képe villant fel. A busz egykedvűen zötyögött hazafelé és egy Tamási Áron gondolatot idézett fel bennünk: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Magné Szaitz Éva
