Családfák, generációk – Jánosi Zsuzsanna az első helyezett

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet „100 év, 100 fotó, 100 élet” címmel fotópályázatot hirdetett a Nemzeti Összetartozás Évében. A pályaművek az elmúlt 100 éven átnyúló emberi kapcsolatokat mutatták be az 1920-as évektől napjainkig.  A fotópályázatnak Zala megyei díjazottja is van.

39 pályázó 137 képet küldött, melyek a szakmai zsűri értékelte, négy kategóriában. Az „Egyszer volt…”, „Készítsd el most”, „Családfák, generációk”, és „Anno Domini” kategóriákhoz az ország minden részéről, és külhoni magyaroktól is érkeztek pályaművek.

A legjobb képek kiválasztásában Buglya Sándor filmrendező, operatőr, producer, Bágya Rita kommunikációs szakember, szerkesztő-riporter, Hartyándi Jenő Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, Hágen Ádám kuratóriumi titkár és Edelmayer Zsolt fényképész vettek részt. Több órányi tanácskozás után a zsűri a helyezéseken túl kiválasztotta azokat a képeket is, melyek a későbbiekben megtekinthetőek lesznek a tervezett kiállításon.

A „Családfák, generációk” kategóriájában első helyezést ért el Jánosi Zsuzsanna a Zala megyei Lovászi községből.

A díjat Sándor Ágnes megyei igazgatóhelyettes adta át a nyertesnek 2020. december 17-én a Zala Megyei Igazgatóságon.

A nyertes pályázat képei és történetük:

  1. Anyai nagyapám

A kép az amerikai kivándorlás alatt Clevelandban készült, 1920-ban, nagyapám a nővérével. Dédszüleim minden megtakarított pénzüket hazaküldték, hogy Dömeföldön megvegyék az áhított malmot. A pénzt dédnagyapám testvére azonban elköltötte, mert nem hitte, hogy fivére még hazatér Magyarországra. Szinte a semmiből kezdték újra az életüket. Nagyapám kint gépészmérnöknek készült, de a hazautazás ezt meghiúsította. Nem járt magyar iskolába, mégis kiválóan írt magyarul és kiváló szakember vált belőle.

  1. Anyai dédnagyanyám

Doma Istvánné (Deák Etel) 1904-ben született. Egész életében Kutfejen élt, a hortobágyi kitelepítés 3 esztendejét leszámítva. A fotó 1976-ban készült. Édesanyja Tiszafüreden, a kórházban, tüdőbajban halt meg. (Édesapja már korábban.) Ott is temették el. Sírját sok évvel később hiába kereste a család. Férjét 1967-ben veszítette el, ő maga 1981-ig élt. Meg kellett élnie szeretett lány unokája korai halálát. Több combcsonttörése miatt nehézkesen mozgott.

  1. Anyai nagyanyám

Fata Károlyné (Doma Irén) 1924-ben született Kutfejen. Nagyapámék Amerikából tértek haza, és az akkor induló olajiparban talált állást. Ennek következtében ismerkedett meg nagyanyámmal, akik a kutfeji kocsma tulajdonosai voltak. Nagyapám 12 évvel volt idősebb nagymamámnál, ennek ellenére mindent elsöprő szerelem lobbant fel közöttük. Dédnagyapám annak hallatára, hogy akár lányszöktetésre is sor kerülhet, mondta lányának: „De meg vagy esve!” Így aztán a fiatalok egymáséi lehettek. A kép 1942-es.

  1. Édesanyám

Richocki Józsefné (Fata Mária) 1944-ben született.  1950-ben a családdal együtt telepítették ki a Hortobágyra. Ő fél év után rokonokhoz hazajöhetett, öccsével együtt. 1953-ban látta legközelebb a szüleit, nagyszüleit. Szintén az olajiparban helyezkedett el, akárcsak nagyapám. Csupán 33 év adatott meg neki. A fénykép 1970-ben készült.

  1. Jómagam

A nevem Jánosi Zsuzsanna (Richocki Zsuzsanna), 1966-ban születtem. Szüleimet is az olajipar hozta össze, akárcsak a nagyszüleimet és engem életem párjával, három gyermekem édesapjával. Olajipari településeken nőttem fel, első szakmám is az olajiparhoz köt. Később azonban az élet más területre sodort. A fotó 1985-ből való.

 

Sándor Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.