Családfák, generációk – a Hajdú-bihari nyertes: Németh Vilmos

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

 A Nemzeti Művelődési Intézet „100 év, 100 fotó, 100 élet” címmel fotópályázatot hirdetett a Nemzeti Összetartozás Évében. A pályaművek az elmúlt 100 éven átnyúló emberi kapcsolatokat mutatták be az 1920-as évektől napjainkig.  A fotópályázatnak Hajdú-bihari díjazottja is van, Németh Vilmos személyében.

A hajdúbagosi nyugalmazott pedagógus a „Családfák, generációk” kategória második helyezettje. Mint meséli, a fotózás alapjaival még a debreceni Tanítóképző Főiskolán ismerkedett meg diák korában. A pályázati felhívásról egykori kollégájától értesült, aki jelenleg a helyi könyvtárban dolgozik. Évtizedek óta foglalkoztatja a helytörténet, gyűjti eleink használati tárgyait, szeretettel őrizgeti nagyszülei hagyatékát, amelyből a tisztaszoba bútorai a hajdúbagosi Élő Tájházban ki is vannak állítva. Nagyapja a helyi férfi dalárda tagja volt, ahogyan később az édesapja is. Az egyesületté alakult kórus relikviáit, zászlaját is őrzi és fényképeken örökíti meg.

A családfakutatást saját családjában kezdte, de ma már a közel kétezer lelkes falu minden családjának elkészítette a családfáját. Hajdúbagos büszke a múltjára, a Bocskai fejedelem által letelepített hajdúk leszármazottai ma is a településen élnek.

A Nemzeti Művelődési Intézet ajándékát, a rangos szakmai zsűri döntése alapján, Angyal László Hajdú-Bihar megyei igazgató adta át Németh Vilmosnak.

 

R. Simor Katalin

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.