Családbarát szemlélet a kulturális intézményekben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságHajdúsámsonban az önkormányzat a kulturális intézményt bízta meg egy három éves uniós projekt megvalósításával, melynek középpontjában egy helyi Család és Karrierpont létrehozásával a nők munkaerőpiaci helyzete, a család és munkahely összeegyeztetése, valamint a munkáltatók családbarát szemléletre való érzékenyítése állt.
2018-ban, amikor elindult a „Esély a nőknek! Komplex szakmai program Hajdúsámson térségében” című EFOP-1.2.9-17-2017-00070 számú pályázatunk, úgy gondoltuk, hogy valami szokatlan, teljesen új, inkább szociális, mint kulturális területen fogunk dolgozni ebben a projektben.
Időközben azonban rájöttünk, hogy nagyon sok, közművelődési területen is működő lehetőség van a megvalósításban. A három éves időszakban jelentős eredményeket értünk el. Felnőttképzés keretében 504 fő képzése valósult meg, 452 fő adaptált 20 órás képzése, 52 fő OKJ hiányszakmákban szervezett képzése zárult tanúsítvány, bizonyítvány átvételével. Az önkéntesség területén 20 fő önkéntes bevonásával, 521 alkalommal biztosítottunk segítő szolgáltatást, elsősorban gyermekfelügyeletet ügyfeleinknek.
Kommunikációs és szemléletformáló rendezvényeinkkel 1500 főt értünk el. A járványügyi helyzet miatt pedig tapasztalatot szereztünk az online rendezvények szervezésében is. A kulturális intézmény valamennyi szervezeti egységének családi programjait segíti az épületben kialakított pelenkázó, valamint a beltéri játszósarok és a teraszon elhelyezett kültéri gyerekjátékok. A fenti kapcsolódási pontok mellett, munkáltató partnereink előtt saját példával szerettünk volna elöl járni, így 2020-ban megpályáztuk a Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltatóhely védjegyeket is, melynek bronz fokozatát mindkét kategóriában elnyerte intézményünk.
A téma iránti érzékenyítés keretében már a projekt elején, 2018. novemberében meghívtuk a Nemzeti Művelődési Intézet megyei szakembereit és a közművelődésben dolgozókat a program megismerésére, majd a program zárása alkalmából egy online rendezvény keretében újra felhívtuk a könyvtárak és művelődési házak figyelmét a családbarát gondolkodásra és a védjegy megpályázására. Ennek keretében a saját eredményeken kívül bemutatásra kerültek a védjeggyel már szintén rendelkező, nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár családbarát gyakorlatai is.
A védjegy megszerzésének folyamata egy online kérdőív kitöltésével elindítható a https://csalad.hu/csaladbarathely/ oldalon, majd egy auditálási folyamatot követően használható az elnyert védjegy az intézmények kommunikációjában. A munkahely és szolgáltatóhely kategóriák külön-külön pályázhatók. A védjegyek megszerzése és használata kifejezheti, megerősítheti a kulturális intézmények családbarát szemléletét mind a munkatársakkal való bánásmód, mind az infrastruktúra, mind a szolgáltatások területén.
A téma iránti elkötelezettségemet természetesen befolyásolta, hogy a család és munkahely összeegyeztetése sokszor nem könnyű feladat a kulturális területen dolgozó szülőknek. Háromgyermekes anyaként pedig sok pozitív és negatív tapasztalatot is begyűjtöttem a szakmában eltöltött, idén pontosan húsz év során.
Kívánom, hogy legyen a családbarát gondolkodás szakmánk része és közvetítő szerepünkkel járuljunk hozzá ezen a területen is az országos eredményekhez.
Tarné Hajdu Judit igazgató
Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely