Bűvösek és bájosak a bábosok Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Bűvös Bábos programja keretében Békés megyében Szeghalomban alakult amatőr bábjátékos közösség. A főként általános iskolás gyerekekből álló csoport 2018. júliusától heti rendszerességgel tartja foglalkozásait Szeghalom város újtelepi településrészében, közösségi tér hiányában, az óvoda épületében.

A héttagú közösség – öt fiú és két lány – a Szeghalmi Szivárvány Bábcsoport névre hallgat. A rendkívül játékos, fürge csapat alsó tagozatosokból áll, akik számára a hívó szó egyértelműen a mese volt, nem csupán hallgatni, de aktívan meg is akarják élni a varázsos történeteket.

A csoport munkáját Vásárhelyi Nóra és Urbán-Gál Zsanett Eszter csoportvezetők segítik. A két elkötelezett óvodapedagógus 2016-ban részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett 90 órás Bábcsoportvezetői alapismeretek képzésen. A megszerzett ismereteket először óvodapedagógiai munkájukban hasznosították, majd 2018-ban egy nagy lélegzetvétel után életre hívták a Szeghalmi Szivárvány Bábcsoportot, a bábjáték iránt nyitott nagyobbacskáknak is teret engedve ezzel.

A közösség munkáját Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója mentorként segíti. A program települési együttműködő partnere a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége.

A nyár a ráhangolódás időszaka volt. Kedvcsinálóként az érdeklődő gyermekek meghívást kaptak a Békéscsabán megrendezésre került Amatőr Bábjátékos Találkozóra, ahol a bemutatkozó bábcsoportok előadásait követően a kulisszák mögé is bepillanthattak. A nyári szünetben tartott foglalkozásokon a gyerekek játékos keretek között ismerkedtek a különböző bábtechnikákkal, játszották és maguk is szőtték a meséket. Közösséggé formálódásukban nagy szerepet játszik milyen élmények, emlékek raktározódnak el e kezdeti szakaszban.

A ráhangolódó alkalmak után szeptembertől közösen kiválasztották a bemutatásra szánt mesét, az alkalmazott technikát, illetve véglegesítésre kerültek a díszletek, és elindult a bábkészítés folyamata is. A meseválasztásnál fontos szempont volt a gyerekek bevonása, hiszen alkotó jelenlétükkel még erősebben kötődnek a közösséghez. A folyamat során minden csoporttag beleképzelhette magát a rendező helyébe, kipróbálhatta ötleteit, figyelembe vették javaslatait. Az alkalmazott technika kiválasztása során is együttgondolkodott a közösség. A díszletek a csapat szükségleteire, adottságaira szabva készülnek, a bábok is ehhez igazodnak. Minden résztvevőt bevonó alkotó munka ez a javából!

A Bűvös Bábos program települési bemutatkozásokban és a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban megrendezésre kerülő bábos szemlében csúcsosodik ki. A gyerekek és az őket segítő felnőttek is izgatottan készülnek a bemutatkozási alkalmakra. Nagy munka áll még a csapat előtt, de jókedvüket, fogékonyságukat látva nagyszerű eredményekre számíthatunk.

Békés megyében amatőr bábjáték területén negyedik éve zajlik fejlesztő folyamat a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház együttműködésében. Ennek a folyamatnak megyei és országos programokban is megjelentek lépései: intenzív bábos tréning, bábcsoportvezető képzés, bűvös bábos programok, települési szintű mentorálás, amatőr bábjátékos találkozó a bábműhelyek révén. A tapasztalatok alapján, ezek a programok nemcsak a bábművészet szeretetét hozzák közelebb az érdeklődőkhöz, hanem kreatív gondolkodásra ösztönöznek, illetve közösségformáló erővel bírnak, emellett a nagy múlttal rendelkező bábművészet hagyományait is továbbviszik.

Lipták-Belányi Barbara

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.