Borsod megye “értékőrzői”
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei IgazgatóságAz Agrárminisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására hirdetett pályázatot. Ennek részeként több körben zajló, országos döntővel végződő vetélkedőt szerveztek, amire négyfős, általános és középiskolás csapatok jelentkezését várták. A verseny tavaly októberben kezdődött, az első két forduló a modern, digitális technika vívmányain – interneten – zajlott. Akik ügyesen vették a kezdeti akadályokat, innen kerülhettek a megyei döntőbe.
A zsűri tagjait alkották: dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, dr. Kovács János, a megyei közgyűlés főjegyzője, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, dr. Prókai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, valamint Tóth Csaba, a Megyei Értéktár Bizottság tagja, a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei igazgatója.
A közel négy órás megmérettetést dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, a zsűri elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében arra biztatta a fiatalokat, hogy igyekezzenek megismerni iskolájukban, szűkebb és tágabb környezetükben minél több helyi értéket; beszélgessenek ezekről szüleikkel, nagyszüleikkel, idősebb rokonokkal. – Ezzel, járjatok majd bármerre is a világban, mindig büszkék lesztek arra, hogy itt éltek. Biztos pont lesz az életetekben – fogalmazott. Külön megköszönte a tanároknak az áldozatos felkészítő munkát is. Kitért arra, hogy a jelen lévő ifjak segítsék tanáraik és a zsűri munkáját azzal, hogy elmondják, ötleteket adnak hogyan lehetne megszólítani kortársaikat.
Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke kiemelte, minden alkalommal pályáztak és a jövőben is pályáznak a vetélkedő megrendezésére, mert ez egy jó eszköz, lehetőség a megyében élő fiatalok megszólítására. Nagyon fontos, hogy a jelen és jövő generációja minél szélesebb körben ismerje meg a helyi értékeket, ezzel is erősítve az identitásukat, bővítve tudásukat.
Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, Borsod-Abaúj-Zemplén területileg és népessége szempontjából is az ország második legnagyobb megyéje, a települések számát tekintve pedig a képzeletbeli dobogó tetején áll. Elmondta, hogy rengeteg természeti, környezeti, épített és gasztronómiai értékkel rendelkezik a térség, amelyeket nagy örömre már a jelen lévők nagyrészt felfedeztek, ismernek és azért vannak most itt, hogy ezt be is bizonyítsák.
Pfliegler Péter Miskolc képviseletében köszöntötte a verseny résztvevőit, zsűri társait, a felkészítő tanárokat és a megjelent vendégeket. Az alpolgármester képzeletben feltette a kérdést, hogy mi miatt szerethető a megye és annak városai, települései? Külön öröm számomra, hogy a válaszokat ezúttal nem okos felnőttek, hanem okos diákok adják majd meg, hiszen értetek dolgozunk, a következő generációknak kell átadni az értékeinket – tette hozzá.
A délutánba nyúló kreatív, izgalmas, jelentős ügyességet és tudást igénylő olykor izzasztó versengés először a csaptok saját kezűleg tervezett logójának bemutatásával vette kezdetét.
Ezt követően puzzle kockákból kellett időre kirakni a megye nevezetességeit, majd felismerni azokat. Ezzel párhuzamosan, az ízlelőbimbókra hagyatkozva az értékek sorába felvett gasztronómiai különlegességeket kellett felismerni szemkötőben az erre kijelölt versenytársaknak. A vetélkedő végéhez közeledve a zsűri pontozta a Szerencsi Csokoládégyárban készített alkotásokról készült fotókat.
Zárásként a szervezők egy 30 kérdéses, olykor jelentős fejtörést okozó, becsapós kérdéseket tartalmazó tesztet töltettek ki a résztvevőkkel, amelynek megoldása nagyban befolyásolta a végső összpontszámot és ezzel okozott esetenként meglepetést a végeredményt illetően.
Végeredmény:
Általános iskolai kategória:
1. helyezett: Városvédők (Sárospatak)
2. helyezett: Tilalmas 234 (Miskolc)
3. helyezett: Bársony Borsok (Miskolc)
Középiskolás kategória:
1. helyezett: Szikszis Baglyok (Ózd)
2. helyezett: Tokaji Keri (Tokaj).