Borsod és Heves megyében állomásozott a Kossuth Rádió Országjáró sorozata
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei IgazgatóságKözös együttműködés részeként a Nemzeti Művelődési Intézet mint stratégiai partner kapcsolódott be a Kossuth Rádió Országjáró sorozatába. Első állomásként a pünkösd előtti szombaton a Bükk déli kapujába, a Heves megyei Noszvajra, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dél-borsodi kistelepülésekre, Cserépfalura, Szomolyára, és a térség turisztikai vonzóerejének számító, közkedvelt fürdővel rendelkező Bogácsra látogattak gondolatban a rádió hallgatói.
A nap folyamán többszöri bejelentkezések alkalmával a helyiek bemutatták a települési értékeket, kulturális szokásokat, hagyományokat, de ezen kívül közösen főztek, sütöttek interjúkat adtak és a helyi közösségekkel, a települések polgármestereivel, valamint a helyi megyei igazgatóságok vezetőivel is beszélgettek.
A két megyében egy időben párhuzamosan zajlottak az események. Noszvajon már a kora reggeli órákban sürögtek-forogtak a helyi asszonyok: befűtötték a kemencét, ahol a helyi finomságok – a szilvalekváros bukta, és a fahéjas-diós tekercs készültek. Ezen kívül terítékre került a lilahagymás kenyérlángos is. Miközben sültek a finomságok, a rádió hallgatók érdekes beszélgetéseket hallhattak a helyi polgármesterrel, közösségek vezetőivel és a Művelődési Intézet Heves Megyei igazgatójával Csathóné Sebők Erikával.
Kuriózumként újra elültették azt az almafa csemetét, amelyet a helyi hagyományok továbbélése miatt újrahonosítottak.
Mindeközben a szomszédos megyében is folyamatos volt a készülődés: a helyszín ezúttal a Bogácsi termálfürdő és környezete volt, ahol 9 órától a Nemzeti Művelődési Intézet street food autójának látványkonyhájában készült Prohászka Béla Venesz díjas Olimpiai Aranyérmes Mesterszakács vezetésével és a megyei igazgatóság munkatársainak bevonásával a helyi ízcsoda, a tárkonyos vadraguleves.
Miközben főtt az ebéd, addig a hallgatók rövid beszélgetéseket hallhattak a helyi vadásztársaság vezetőjével, valamint a Művelődési intézet ügyvezetőjével Závogyán Magdolnával, és a megyei igazgatóval Tóth Csabával. Időközben a szomszédos Cserépfaluba is ellátogatott a rádió stábja, ahol helyi mestereket, turisztikai szakembereket és közösségeket szólaltattak meg. A helyiek beszámoltak az éppen aktuális fejlesztésekről, bemutatták a környék értékeit, látványosságait, művelődő közösségeit. Az ízletesre sikerült ebéd után kisebb eső kíséretében folytatódtak a beszélgetések, amelynek egyik kiemelt vendége a térség országgyűlési képviselője, Tállai András országgyűlési képviselő volt.
A rossz idő ellenére az eredeti programhoz igazodva a szomszéd település egyik finomságával, a szomolyai cseresznyés rétes elkészítésének fortélyaival ismerkedhettek meg a hallgatók. Tésztagyúrás közben vidám történeteket, és a rétes elkészítésének folyamatát ismertették. A nap végéhez érve, a nap is kisütött és elkészült a fekete cseresznyés rétes, ami az egész napos munka fáradalmait feledtette.