Black Rose Projekt – Kodály öröksége

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A szimbolikus fekete rózsa nevet viselő csoport nem túl régóta dolgozik együtt, mostani fellépésük csupán a második közös próbálkozásuk volt.

Feltétlen elismerés illeti azonban őket, hiszen nem kevés bátorság, illetve merészség és természetesen tudás kellett ahhoz, hogy közismert és népszerű, de műfajilag egymástól távol eső, zongorára átírt dalokból, népdalokból egy egységesnek ható anyagot állítsanak végül össze. S bátorság és merészség kellett ahhoz is, hogy felvállalva értékrendjüket kiálljanak a színpadra és üzenjenek dalaikkal, verseikkel a hallgatóságnak.

A közel két hónap igazán közel hozta egymáshoz a csoport tagjait.  Öt rendkívül tehetséges, érzékeny, szorgalmas fiatal találkozott egymással a projekt során, rengeteg jó ötletük volt, nem féltek kreatívnak és bátornak lenni, hozzá mertek nyúlni érinthetetlennek vélt, már-már tabuként kezelt toposzokhoz, merték saját elképzeléseikre formálni az „ezeréves” sztenderdeket. A csoportban szinte a kezdetek kezdetétől kiegyensúlyozott, nyugodt alkotómunka folyt. A produkciójuknak az Örökség címet adták, Kodály zenei, szellemi öröksége előtt tisztelegve.

Lelkesedésükről és lendületükről vall az a két ‒ egyazon napon, 2018. május 12-én tartott ‒ bemutató is, amit ellenvetések nélkül Tetétlen, illetve Nagyrábé községben elvállaltak. Igaz, hogy a fiatalok eddig nagyon is más műfajokban mozogtak otthonosan, de láthatóan nagyon jól érezték magukat ebben is, és ezt számtalan módon ki is fejezték.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.