Bizonyítványosztás közművelődési szakembereknek Vasban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke szívből jövő örömmel vállalta a díszvendég szerepét a Vas megyében 2018 júliusa és 2019 áprilisa között lezajlott „Közművelődési és közönségkapcsolati szakember” képzésben résztvevők bizonyítványainak átadásán.

A vasi Megyeháza dísztermében meghatott, de főképp a tettvágytól hajtott, immáron „jogosítvánnyal” is rendelkező közművelődési szakemberek fontosságára hívta fel a figyelmet az elnök. Beszédében Majthényi László – aki maga is a Kultúra Lovagja cím birtokosa – hangsúlyozta, hogy a mai felgyorsult világunk rezgésszámát az emberi szervezet csak úgy képes követni, ha alkalma nyílik megpihenni, kikapcsolódni és főképpen az interakciók során minőséget létrehozni. Ehhez pedig szükség van azokra a szakemberekre, akik képesek megszólítani és meghallgatni az egyént; majd segítséget nyújtani ahhoz, hogy megtalálja, vagy létrehozza azt a számára legmegfelelőbb közösséget, amelyben ki tud teljesedni.

 Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának a vezetője, köszöntőjében az aktív, cselekvő polgárok lelki jóllétének jelentőségét emelte ki, amely elengedhetetlen az aprófalvak megtartó erejének növelésében, a személyes fejlődésben, az értékek élővé tételében, a tehetségek kibontakoztatásában, nemzeti kultúránk megőrzésében és gyarapításában.

Ezt követően a bizonyítványok átadása során röviden minden új közművelődési szakember ismertette céljait. Majthényi László kérdésére – miszerint ki fogja használni bizonyítványát és a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett képzés során megszerzett tudást – kivétel nélkül minden kéz a magasba lendült.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.