Békés megyeiek Szolnokon és Martfűn
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságJúnius 8-án a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága, „Szomszédoló” projektjének keretein belül látóutat szervezett a szolnoki Aba-Novák Agora Kulturális Központba és a Martfűi Városi Művelődési Központba.
Nyolc Békés megyei közművelődési szakembernek volt lehetősége részt venni az egész napos látóúton mely során két különböző, más-más metódussal dolgozó, de feladatvégzésében hasonló szenvedéllyel és szakmai hivatástudattal rendelkező intézményt ismerhettek meg.
Molnár Lajos Milán, intézményvezető úr a szolnoki Agora jógyakorlatait hozta közel a kisebb településekről érkező kollégákhoz. Jó hangulatú, őszinte előadásában mélyebb megértést kaphattak egy kiterjedt partnerségi hálózattal együtt dolgozó Agora mindennapos működésébe.
Megyei házigazdaként, Rónyai László a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei igazgatója is részt vett a látóúton. Előadásában a megyei közművelődési viszonyok ismertetése mellett a megyei igazgatóság, Aba-Novák Agorával létrejött munkakapcsolatát és közös tevékenységeiket is bemutatta.
Martfűn is rendkívüli vendégszeretettel fogadták a csoportot, ahol Asztalos Árpádné Szabados Enikő igazgató asszony kalauzolta a „szomszédolókat”. Itt egy igen sokrétű feladatellátó, jó néhány művelődő közösséget felkaroló művelődési központ képe bontakozott ki. A helyi munkatársak szépen szervezett és felépített munkájába nyertek bepillantást a látóút résztvevői.
Az élménydús utazás után szó szerint ajándékokkal megrakottan és értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagodva tért haza a társaság. A látóút résztvevői egytől-egyig rendkívül hasznosnak ítélték meg az intézmény látogatásokat és a jövőben is nyitottak hasonló szakmai programra.
Fajó Attila