Békés megyei képzési csoportok Lakiteleken

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

2021. július 8-án, a Nemzeti Művelődési Intézet „Közösségépítő Kultúránk Rendezvénysorozatának” 30. napján, vett részt a Békés Megyei Igazgatóság két képzési csoportja.

A leendő kollégák régóta várták, hogy részt vehessenek a programon, és testközelből is megismerhessék a Hungarikum Ligetet és a Nemzeti Művelődési Intézet Székházát. A két képzési csoport, összevont műhelyfoglalkozás keretében vett részt a rendezvényen. Azért is fontos ez, mert többek között arra is lehetőséget biztosított, hogy a csoportok tagjai egymással is megismerkedjenek.

Az osztályokon belül már erős csoportkohézió alakult ki, jól működnek együtt települési szinten is, de a hálózatosodás első lépése ez a közös utazás, élmény lehet.

Mind a színházi előadás, mind a második helyszínen látottak nagyon tetszettek a résztvevőknek. A székház épülete, mondanivalója kerek egésszé formálta eddig megszerzett tudásukat a Nemzeti Művelődési Intézet célkitűzéseivel. Közelebb kerültek ezáltal nem csak a szakmához, hanem a Nemzeti Művelődési Intézet által képviselt célokhoz és azok megvalósításához is.

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.